Jelentés az iskolapadból – az idei év legjobb cikkei

2019. december 17. 10:54 - Pintér András

Nem titok, hogy a befektetésekkel foglalkozók idejének döntő részét az olvasás teszi ki. A logika egyszerű: aki befektet, annak folyamatosan tanulnia kell. A tanuláshoz pedig folyamatosan olvasás szükséges. Azaz, aki befektet, állandóan olvas, állandóan az iskolapadban ül. 

A világ ráadásul a tőkepiaci olvasnivalók téren is sokat változott az elmúlt években, köszönhetően annak a folyamatnak, amit az elemzés demokratizálódásának nevezhetünk. A befektetések esetében ugyanis az információk egyre inkább mindenki számára hozzáférhetőek: ma már sokszor hasznosabb gondolatokat olvasni egy blogbejegyzésben, mint a nagy elemzőházak fizetős anyagaiban.

A sok információval persze sok baj is jár, a fő kihívás ma már nem a hozzáférés, hanem a ránk zúduló információtömeg szűrése. Ebben a szűrésben próbálok egy picit segíteni, összeszedve azokat az írásokat, amelyeket 2019-ben én a legérdekesebbnek találtam. Szó lesz itt tőzsdéről, mesterséges intelligenciáról, CEO-fizetésekről, és még sok minden, a tőkepiacokhoz csak áttételesen kapcsolódó témáról is. Jöjjenek is a linkek – szigorúan nem fontossági sorrendben!

  1. Miért nem tudták lefotózni az indiai származású közgazdászt az amerikai fényképészek? Sendhil Mullainathan cikke arról, hogy bár a számítógépes algoritmusoknak is lehetnek előítéleteik, ezeket sokkal egyszerűbb orvosolni, mint az emberekben élőket (a szerző könyve a szűkösségről egyébként szintén ajánlott olvasmány).
  2. Daniel Kahneman, a döntéshozatali pszichológia guruja új könyvön dolgozik, melynek témája a zaj – azaz minden olyan véletlenszerű külső hatás vagy információ, melyet figyelembe veszünk döntéshozatalunk során, pedig azoknak nincs hozzáadott értékük. A zaj szűrése kritikus: a terület szakértője szerint az előrejelzések pontosságában elérhető javulás több mint 50%-át a jó „zajszűrő" magyarázza. 
  3. Most akkor nőtt vagy csökkent? Tipikus „attól függ, honnan nézem" cikk napjaink egyik legnagyobb problémájáról, a társadalmi egyenlőtlenségről. A témáról nem lehet eleget vitatkozni, szerencsére ezt a közgazdászok meg is teszik, a legújabb kutatási eredményeket pedig jól foglalja össze az Economist ezen írása.
  4. Miért gondoljuk valamiről, hogy jó, csak azért, mert bonyolult? Miért van az, hogy a komplexitás álcája mögé bújva könnyebb eladni dolgokat? Csak ajánlani tudom Morgan Housel blogját, ez az írása pedig különösen szíven ütött, hiszen egy olyan problémáról ír, amivel napi szinten találkozom a szakmámban. 
  5. Roger Federer vs. Tiger Woods – melyikük pályafutása szolgál több tanulsággal az élet bizonyos területein? A témáról könyvet is író David Epsteinnel készült interjú a blogunkon külön posztot is inspirált, és természetesen ebben a linkgyűjteményben is itt a helye. Gondolatok a túlzott specializáció kockázatairól, barátságos és ellenséges környezetről.  
  6. Az elmúlt években egyre több írás született arról, hogy a tőzsdei hozamok mennyire koncentráltak, hogy a piac egészének teljesítménye pár cég kiugró hozamának az eredménye. Persze nem csoda, hogy a Vanguard (mint a passzív alapkezelés fő prófétája) a diverzifikációt ajánlja megoldásként, de az elemzés így is elgondolkodtató. 
  7. A kvantitatív befektetések egyik legnagyobb figurája Cliff Asness, az AQR vezetője. Amikor épp' nem monitorokat zúz ripityára, mert a piacok ellene mennek, lábjegyzetekkel rommá tűzdelt írásokban osztja meg a véleményét – ebben az esetben például az értékalapú befektetések aktuális helyzetéről. Nem könnyű olvasmány, de a komolyabban érdeklődőknek megéri.
  8. Több cikkben is foglalkozott Nick Maggiulli blogjában az befektetési időzítés témakörével, de talán ez a bejegyzés a legjobb kiindulópont azok számára, akik azon törik a fejüket, hogy mennyire érdemes ki-be ugrálni a piacról. A következtetés: nagyon nehéz jobbat kitalálni az egyszerű stratégiáknál. 
  9. Túlfizetettek vagy sem? A portfólió menedzserek teljesítményénének értékelésekor mindig a perzisztencia a fő kérdés, azaz, hogy a jó teljesítmény mennyire tud tartós maradni. A konzisztensen kiugró teljesítmény ugyanakkor nem csak a befektetőknél, hanem a vállalatvezetőknél is vizsgálható, különösen úgy, hogy egyre több részvénytulajdonost zavarnak a magas CEO-fizetések. 
  10. Tévedni emberi dolog – szól a Morningstar címadása. Nem lehet elégszer elismételni, de a befektetéseknél legtöbbször saját magunk ellenségei vagyunk. Érzelmeink, belénk kódolt ösztöneink sokszor költséges hibákat eredményezhetnek – védekezni mindezek ellen pedig szinte lehetetlen. De azért van pár egyszerű módszer, ami segíthet.   

Ami pedig az Érték(t)rend blogot illeti, 2019 bejegyzései közül talán a világ legőszintébb közgazdászáról, a döntéselméleti csapdába sétáló vadászpilótákról, és az átlagbérről induló Warren Buffett-ről szóló írásokat ajánlanám az ünnepekre.

Jó olvasást mindenkinek! 

komment

Karácsony mindenhol

2019. december 03. 14:40 - Pintér András

Nem volt olyan komolyan vehető piaci szakértő tavaly, aki a 2018-as év értékelésekor ne hivatkozott volna a DB híressé vált ábrájára. Az ábrára, mely azt mutatta, hogy 2018-ban szinte minden eszközosztály – legyen szó kötvényekről, részvényekről, nyersanyagokról – negatív hozammal zárta az évet. Egyszóval: minden egyszerre esett. Ráadásul sok eszköz esetében a korrekció év végén, az ünnepek közeledtével jött.

Az idei év azonban sokakat kárpótolhatott. Ahogy tavaly szinte minden zakózott, idén szinte minden emelkedik. Igazi „utolsó pár előre fuss" játék ez – sokszor a tavalyi év leggyengébben teljesítő eszközosztályai esetében láthattuk idén a legnagyobb visszapattanásokat (pl. görög részvénypiac). Az okok persze összetettek, utólagos magyarázatokból sem lesz majd hiány, ráadásul még az évnek sincs vége (ezt tavaly nagyon megtanultuk!), de annyi talán kijelenthető, hogy a tőkepiaci hangulatingadozások kiszámíthatatlanságának illusztrálására kevés jobb periódust találni, mint a 2018-2019-as időszak.

Hogy ki milyen következtetést von le ebből a két évből, az persze változhat. Tanulság több is lehet, például arról, hogy a diverzifikáció sok esetben csak hosszabb időtávon segít, arról, hogy miért olyan fontos erény a türelem és a kitartás a befektetéseknél, vagy éppen arról, hogy miért olyan nehéz bármit is előrejelezni úgy, hogy a rövid távú hangulat- és pozícióváltozások sokszor nagyobb hatást gyakorolnak a fundamentumoknál.

Ami pedig a tavalyi év végének ikonikus ábráját illeti, nem kell sokat ügyeskedni, hogy azt az évégéhez közeledbe egy picit jobb hangulatúvá tegyük. Játék ez csak, de elég, ha a 2018-as mellé az idei év hozamait is feltesszük, forgatunk rajta 90 fokot, és máris ünnepibb hangulatba kerülhetünk. Persze biztos én nézegetek túl sok chartot, és én akarok mindenáron belelátni valamit a dologba (vagy csak a bevásárlóközpontokban október óta szóló karácsonyi zenék mentek az agyamra), de a körvonalat nézve egyből rávágtam: ez bizony egy karácsonyfa-alakzat. Persze egy kicsit kajla, egy kicsit göcsörtös (kösz, USA részvénypiac ott középen!), de a miénk.

 20191203.png

Béna erőltetett ábrák ide, üvöltően amatőr képszerkesztési megoldások oda, egy dolog mindenesetre biztos: a tőkepiac igazi Janus-arcú világ, ahol a legjobb időszakok sokszor a legrosszabbakat követik (és persze fordítva). Van, akit riaszt mindez, van, akit pedig mágnesként vonz – egy biztos, aki befektetésekkel foglalkozik, sosem unatkozik.

Még az ünnepek közeledtével sem.

-------

Az ábrán szereplő indexek (minden esetben az adott index alap devizájában számolva): Globális részvények: MSCI ACWI Net Total Return Index, USA részvények: S&P500 Total Return Index, EM részvények: MSCI Emerging Market Net Total Return Index, Görög részvények: ASE Index, Nyersanyagok: S&P GSCI Total Return Index, Arany: S&P GSCI Gold Index Total Return, Hedge fundok: HFRX Global Hedge Fund Index, USA állampapírok: Bloomberg Barclays US Treasury Total Return Index, IG kötvények: Bloomberg Barclays Global Agg Corporate Index, HY kötvények: Bloomberg Barclays Global High Yield Index, Globális állampapírok: Bloomberg Barclays Global Agg Treasuries Index, Jelzálog kötvények: Bloomberg Barclays US MBS Fixed Rate Total Return Index. 

komment

Hanyas vagy?

2019. november 19. 13:21 - Pintér András

Az elmúlt napok egyik legérdekesebb vitája a pénzügyi twitter véleményvezérei között arról zajlik, hogy milyen utakon lehet valaki milliárdos. A válaszok hol komolyak, hol komolytalanok – örökölj sokat (good luck!), dolgozz keményen (igen!), találj fel valami nagyszerű dolgot (hajrá!), tradelj kriptókat (ne!).

Jó válasz persze nincs, a szerencse és a tudás kombinációinak száma számtalan. De egy dolog biztos: nem mindegy, hogy mikor és hova születsz.

Vegyünk csak két szempontot: a jövőbeli fizetésedet és a tőkepiacon elérhető hozamokat.

Az első vonatkozásában a legbeszédesebb számokat talán Lisa B. Kahn tanulmányában lehet olvasni, ahol a szerző arra jut, hogy a munkaerőpiacra lépéskor tapasztalható környezet évtizedekig befolyásolja fizetésünk alakulását. Azok a szerencsés fiatalok (hiszen mi más lenne ez, mint puszta szerencse), akik alacsonyabb munkanélküliségi ráta, azaz a munkavállalóknak kedvező helyzetben kezdték meg karrierjüket, magasabb fizetéseket tudtak elérni, mint azok, akik gazdasági lassulások idején kerestek munkát. A hatás ráadásul nem is kicsi: a munkanélküliségi ráta 1 százalékpontos emelkedése 6-7%-kal alacsonyabb fizetést eredményezett a kutató által vizsgált amerikai mintában. És nem csak az érintettek pályafutásának elején, hiszen a hatás még 15-20 év múlva is érezhető volt.   

Ami pedig a tőkepiacokat illeti, az időzítés fontosságát talán senkinek nem kell ecsetelni. A rövid távú, sokszor rendkívül hektikus árfolyammozgásokra pedig meg is van a tanácsadók tuti tippje: kellően hosszú időtávra kell befektetni. A több éves befektetési horizont mindent megold, a rövid távú ugrálások kisimulnak – ha kellően türelmes az ember. Őszinte leszek, én is sokszor használom ezt az érvelést (például ebben a korábbi bejegyzésben).

Érdemes ugyanakkor azt is észben tartani, hogy az ilyen jellegű számolgatások 99%-át az amerikai részvénypiacra végzik el, ahol az elmúlt másfél évszázad tapasztalata valóban ez. Ugyanakkor túlélési torzítás ez a javából (survivorship bias), hiszen az elmúlt évtizedek legsikeresebb gazdasága alapján keressük a siker receptjét, és nem nagyon beszélünk azokról az országokról, ahol a XX. század sokkal rázósabb volt.

Valóban igaz ugyan, hogy az amerikai tőzsde esetén általában elég volt 10-15 évet várni, és a piac kinőtte az éppen aktuális válságot. Hogy egészen pontos legyek, 16 éves befektetési periódus felett az amerikai befektetők minden esetben pozitív reálhozamot realizáltak az elmúlt évtizedekben. Ez ugyanakkor egyáltalán nem tipikus. Ahogy a Credit Suisse elemzése is kiemeli, az USA tőzsde inkább a kivétel, mintsem az átfogó szabály: az általuk vizsgált országok több mint 70%-ra volt jellemző, hogy volt 20 évnél hosszabb negatív hozamú periódus. És nem egzotikus országokra, és nem 20-25 évre kell gondolni (lásd a lenti táblázat legalsó sorát).

20191119_1.png

Magyarázat persze mindig lesz (háborúk, politikai összeomlások, hiperinflációs periódusok, természeti katasztrófák, kipukkanó lufik stb.), hogy ezek a több évtizedes rossz periódusok miért különlegesek, miért kivételek, amiket nem kell figyelembe venni. Költői kérdésként dobom csak fel, de nem lehet, hogy az USA a kivétel, és nem a többiek? Egy biztos, aki rosszkor született, rossz helyre (és földrajzilag nem diverzifikált!), annak a „tartsd csak, előbb-utóbb jó lesz" tőzsdei tanács fabatkát sem ért – 50 évhez az egyszerű türelem nem elég, oda több kell. 

Nem véletlenül mondja Warren Buffett, hogy aki az USA-ba született, önmagában megnyerte a genetikai lottót. Mint ahogy szerencsésebbek azok, akik most, 3,6%-os amerikai munkanélküliségi ráta mellett keresnek állást, és nem a '80-as évek közepén 10% feletti munkanélküliség mellett. Mindez pedig feltételezhetően igaz hazánkra is, ahol a munkát keresőt tárgyalási pozíciója feltételezhetően jobb most, mint mondjuk 2010-2012 között. Most jó lenni – legalább is ebből a szempontból – pályakezdőnek!

Hogy jó-e kezdő befektetőnek lenni 2019 végén, az viszont már egy bonyolultabb kérdés. A hosszabb távú tőkepiaci hozamok előrejelzése meglehetősen nehéz ügy, én is sokszor kritizálom a feleslegesen ilyenre vetemedőket. Ugyanakkor a lenti ábra elég beszédes (én először itt találkoztam ezzel a logikával): az állampapírpiaci hozamok alacsonyak, a részvénypiac sem olcsó (a P/E ráta reciproka, az ún. eredmény hozam is alacsony így), ezért egy fiktív amerikai vegyes portfólió „hozama" is évtizedes mélypontokon van (ez a „hozam" inkább csak egy értékeltségi mutatóként értelmezendő, és nem a klasszikus pénzügyi hozamként). Az okok és a lehetséges magyarázatok persze szerteágazóak, a jövő természetesen bármit hozhat, de annyi mindenesetre látszik, hogy a mostani kiinduló helyzet befektetőként nem minden idők legjobbika.

20191119_2.png

Legyen szó tehát akár a munkaerő- vagy a tőkepiacról, nem mindig megyünk sokra a több évtizedes adatsorokkal. Az excelben ugyan a történelem egymást követő 30 éves periódusok összefüggő sorozata, ebből csak egy 30 év lesz a tiéd és az enyém. Sok szempontból nézve csak egy lövésünk van – így akár tetszik, akár nem, lehet, hogy szakmailag és statisztikailag mindenben igazunk lesz, mégsem lesz szerencsénk.

Nem vagyunk persze eszköztelenek, megtakarítóként persze például a földrajzi diverzifikáció és a befektetési periódus időbeli elnyújtása sokat tud segíteni, de a probléma velünk megmarad: egyáltalán nem mindegy, hogy hanyas vagy.

Nem mindenki születik ugyanis jókor, jó helyre.  

komment

Ellenséges területen

2019. október 30. 16:57 - Pintér András

Érezhetően javultak ugyan egyes betegek túlélési esélyei, mégsem volt felhőtlen az öröm. Valami nem stimmelt. A kutatók szívproblémákkal kezelt páciensek életútját követték, és amit láttak, ellentmondott a józan észnek: a túlélési esélyek azon betegeknél voltak a jobbak, akik panaszaikkal olyan napokon kerültek kórházba, amikor a szívspecialisták (országos konferenciájuknak köszönhetően) éppen tömegesen voltak távol. Távollévő orvosok = jobb túlélési esélyek?!  

Szögezzük le, nem vagyok orvos, nem értek a témához – így azt sem tudom megítélni, hogy az idézett tanulmány megállapításai mennyire helytállóak.

Persze nem orvos a kutatást idéző David Epstein sem, aki könyvében és cikkeiben rendszeresen használja a fenti példát annak szemléltetésére, hogy a túlzott specializáció mennyire veszélyes tud lenni. A tanulmány szerzői ugyanis lehetséges magyarázatként azt emelik ki, hogy a konferenciák miatt a betegeken nem végeztek el olyan, a specialisták által rutinszerűen alkalmazott beavatkozásokat (például stentek beültetését), melyek bizonyos esetben több kockázatot hordoznak, mint előnyt.

Epstein szerint az, hogy a túlzott specializáció és az ezzel sok esetben kéz a kézben járó csőlátás mikor jó, és mikor rossz, nagyban múlik az adott feladat jellegén. „Barátságos" környezetekben, ahol a döntéshozáshoz szükséges minden információ rendelkezésünkre áll, ahol pár sablon ismétlődik újra meg újra, és ahol döntéseinkről hatékony visszajelzést kapunk, a gyakorlás és a specializáció igenis kifizetődő tud lenni.

Ha a környezet ugyanakkor „ellenséges" (nem áll a rendelkezésünkre minden információ, a kimenet dinamikus, azaz számos más tényezőtől, többek között más emberek döntéseitől is függ, a visszacsatolás pedig sokszor nem egyértelmű), egy szélesebb körű, tágabb tudásbázisra építő megközelítés lehet a célravezetőbb.      

Mivel nekem Mórickához hasonlóan minden dologról ugyanaz jut az eszembe, a fentieket olvasva sem tudok másra gondolni: az „ellenséges" környezet leírásakor mintha szóról szóra a tőkepiacokról szólna. Aki fektetett már be valaha, tudja, a tőzsde nem barátságos hely, sokszor komoly fájdalmakat okoz.  

A gondolat persze nem új. Amikor Charlie Munger a minél szélesebb befektetői eszköztárról beszél, vagy amikor napi szinten használt a hipotéziseinket vesszük számba (legyen szó akár az orvostudományról, akár a befektetésekről), ugyanide lyukadunk ki: a nyitott, több szempontú megközelítés sokszor kifizetődőbb. Ha másért nem, azért biztosan, mert sokszor a napi szinten alkalmazott és meg nem kérdőjelezett hiteinkről derülnek ki, hogy tévesek.   

Például miről?

Az én tapasztalatom szerint szinte bármiről. A gazdasági lassulások ideje alatt a részvénypiacok rosszul teljesítenek, az arany jó diverzifikációs eszköz, a jó cég egyben jó befektetés is – csak pár példa azon, sokak által vallott hitek közül melyek inkább féligazságok, mintsem teljesek. 

20191030_1.png

Nem számítana a gazdaság teljesítménye a részvénypiacok szempontjából? Hát persze, hogy számít. Csak másképp', ahogy azt sokan gondolják (az állandóan a jövőt árazni igyekvő befektetők miatt a piacok általában már a gazdasági recessziót megelőzően esnek, így a dolog inkább a várakozásoktól, és nem a tényektől függ). Ne védene az arany piaci pánikok idején? Néha igen, néha nem – a dolog kimenete számos tényezőtől függ. Ahogy a fenti két ábra is mutatja, a megkérdőjelezhetetlen összefüggések nagyon ritkák (a változók közötti kapcsolat erejét mutató R2 statisztika mindkét ábra esetében 0 közeli).

Mindezek fényében nem csoda, hogy a széles érdeklődési kör és az állandó kétkedés mint személyiségjegyek sokszor fő jellemvonásai a legsikeresebb befektetőknek. A tőzsdéken a hitnek sok helye nincs, ez itt valóban a részletekben lakozó ördög terepe.

Ellenséges terület – ahol sokszor a szívünkhöz kapunk.

Ha igazi pechünk van, akkor ráadásul egy olyan napon, amikor a szívspecialista sincs épp' konferencián. 

komment

Buffett és Madoff magyar átlagbéren

2019. október 02. 15:10 - Pintér András

Pénz nélkül nehéz befektetni – szokták mondani.

Na bumm, jó nagy okosság – gondolhatja az olvasó.

De mégis, amikor a tőkepiacok napi bolondériájától egy picit eltávolodva elmélkedem a személyes pénzügyek témaköréről, ennél sokkal okosabbat én sem tudok mondani. Mindjárt elmagyarázom részletesen a dolgot, de előtte jöjjön a Bankrate azon felmérése, ami a posztot ihlette. Illetve ezen belül is egész pontosan az az ábra, ami bemutatja, hogy a felmérésben résztvevők számára milyen jellegű pénzügyi problémák okozzák a legtöbb álmatlan éjszakát.

20191002_1.png

A lista élén olyan témákat találunk, amik kivétel nélkül inkább a személyes pénzügyek (mindennapi kiadások, nyugdíjcélú megtakarítások stb.) területéhez tartoznak, és nem ahhoz, hogy éppen mit csinálnak a főbb tőzsdeindexek, vagy hogy épp' erősödik-e a dollár vagy gyengül. Akinek ugyanis nincs megtakarítása (vagy nem elegendő), azokat ezek a kérdések abszolút nem érintik – nem csoda, hogy a megkérdezett amerikaiak közül sokkal kevesebben forgolódnak álmatlanul amiatt éjszakánként, hogy megugrott az S&P500 Index volatilitása, mint amiatt, hogy nincs elegendő tartalékuk nyugdíjas éveikre.

És bár itthon is egyre többet és egyre jobb szakmai színvonalon olvasni a személyes pénzügyek jelentőségéről, a pénzügyi témájú cikkek döntő többsége még mindig arról ír, hogy mit tegyünk, ha súlyosabbá válnának a kereskedelmi politikai feszültségek, ha felrobbanna az olajár, ha Trump ezt és ezt twittelné, satöbbi, satöbbi (az aktuális slágertéma behelyettesítendő).

Pedig – kis túlzással – nincs az a jó befektetési választás, ami kompenzálni tudná, ha a személyes pénzügyek területén rosszul döntünk.

Mindezek szemléltetéséhez vegyünk két fiktív karakter, Költekező Buffett és Spórolós Madoff példáját. Költekező Buffett kiemelkedő befektető, megtakarításain nagyon szép hozamokat ér el, ugyanakkor költekezési szokásait nem nagyon tudja kordában tartani, megtakarításai rátája nem túl magas. Magyarán: relatíve kevés pénzt tesz félre, de azon nagyon jól keres.

Spórolós Madoff ezzel szemben nem túl jó befektető, számos hibát elkövet, amit az ember a tőkepiacokon elkövethet, ne adj' isten, még egy piramisjátékba is beleszalad, így a megtakarításain elért hozamai elmaradnak Költekező Buffett hozamaitól. Sok hibája mellett van ugyanakkor egy jó tulajdonsága is: elég spórolós, ott fogja meg a garast, ahol tudja.

Bár furán fog hangzani a következő mondat, de tegyük fel, hogy Költekező Buffett és Spórolós Madoff mindketten a magyar országos nettó átlagkeresetet viszik haza (ez jelenleg a KSH adatai szerint 239 ezer forint). Ennek költekező barátunk havi 2%-át, spórolós ismerősünk pedig havi 6%-át, teszi félre (azaz Madoff kb. havi 10 ezer forinttal többet takarékoskodik, mint Buffett). Buffett profi befektető, konzisztensen éves 8%-os hozamot produkál. Madoff csetlik-botlik, költséges befektetői hibákat követ el, éves szinten így Buffetthez képest 4%-pontot kidob az ablakon, azaz elért hozama csak fele lesz költekező társáénak.

És mindez így megy hónapról-hónapra 30 évig. (Inflációtól, és minden mástól, ami megbonyolítaná a számolgatást, most az egyszerűség kedvéért tekintsünk el.)

Mit tippeltek, kinek lesz több megtakarítása a periódus végén?

A válasz: Spórolós Madoff 30 év múlva Költekező Buffett-nél csaknem 40%-kal több pénzzel rendelkezne a fenti paraméterek esetén (10 millió vs. 7,2 millió forint).

20191002_2.png

A fenti ábra persze erősen manipulatív önmagában, hiszen nem kell nagy excel-mágusnak lenni, hogy lássuk, a végkövetkeztetés nagymértékben érzékeny minden feltételezett paraméterre. Apró változtatások a hozamokban, a megtakarítási rátákban vagy az időtávban, és a kapott számok jelentősen megváltoznak, a narancssárga vonal pedig a fekete fölé kerül. Így nem csoda, hogy az ilyen jellegű számolgatások mindig heves vitákat indítanak el.

Ráadásul természetesen megtakarítani (=jelenlegi fogyasztásról lemondani) nem ugyanaz, mint a „semmiből" többlethozamot csinálni, és mivel a megtakarítási döntések az egyéni időpreferenciától és tucatnyi más tényezőtől is függenek, igazságot tenni szinte lehetetlen. Hiszen ahogy említettem, nem kell sokat játszani a paraméterekkel ahhoz, hogy annak a félnek az igazát támasszam alá, akiét szeretném.

Tanulságom számomra mégis vannak, csak két másik területen, a dolgok hierarchiájára és relatív hangsúlyosságára vonatkozóan.

Hierarchiára abban az értelemben, hogy az egyik döntés mind időben, mind logikáját tekintve megelőzi a másikat. Befektetési döntésekről nincs értelme beszélni, ha nincsenek megtakarítási döntéseink. Biztos leírták már előttem ezren, de nekem is évekbe telt, mire igazán mélyen megértettem az első fontos tanulságot: csak azt a pénzt tudom jól befektetni, amit először megtakarítottam.  

A relatív hangsúlyok kérdése pedig már csak ebből adódik: lehet naphosszat foglalkozni annak a megtippelésével, hogy mikor lesz a következő recesszió, vagy hogy a hozamok felfelé vagy lefelé indulnak el a következő napokban. De ha csak kevés időnk van pénzügyeinkre, akkor legalább annyi időt szánjunk bevételeink és kiadásaink végiggondolására is, mint ezekre. Mert a második tanulság az, hogy ha hosszú távú megtakarítási célokról van szó, akkor havi pár ezer forint többletmegtakarítással simán kiváltható pár százaléknyi többlethozam. És ha engem kérdezel, melyik a könnyebb: rendszeresen pár ezer forinttal többet félretenni, vagy konzisztensen eltalálni, hogy merre mennek a tőzsdék, a devizaárfolyamok és a kötvényhozamok, akkor azt kell mondanom, hogy a legtöbbünk számára az előbbi.1

Egy szó, mint száz, nem csak az számít, hogy mi van a portfóliódban, vagy hogy milyen hozamot értél el. Nem csak az, hogy Buffett vagy-e, vagy Madoff.

Hanem az is, hogy Költekező vagy-e, vagy pedig Spórolós.  

 

-----------------------------------

Nem szeretnék érzéketlennek tűnni, ahogy azt egy korábbi bejegyzésemben is írtam, nem tartom túl hasznosnak azokat a cikkeket, ahol a megtakarítási probléma kezelésére egyszerű receptet írnak elő: „hát tessék többet félretenni!". A döntés legtöbbünk számára ennél jóval bonyolultabb (a legtöbben azért nem takarítanak meg többet, mert egész egyszerűen nincs miből), pont ezért a megoldás is jóval összetettebb.

komment

A világ legőszintébb közgazdásza

2019. szeptember 11. 11:38 - Pintér András

Most, hogy a fél világ azon pörög, mennyi 8 ÷ 2(2+2), jöjjön még pár találós kérdés.

Először is lássuk a helyzet leírását:

Mary anyukájával és öccsével a strandra igyekszik. Egy piros kocsival mennek. A strandon úsznak, fagylaltoznak, a homokban játszanak, és ebédre szendvicseket esznek.

És akkor most a megválaszolandó kérdések (lesni nem ér):

  1. Milyen színű volt a kocsi, amivel mentek?
  2. Halat és krumplit ettek ebédre?
  3. Hallgattak útközben zenét a kocsiban?
  4. Ittak limonádét az ebédjükhöz?

Nem bonyolultak a válaszok, ugye? Miért van mégis az, hogy amikor a fenti szöveghez kacsolódó kérdéseket 5 és 9 év közötti brit gyerekeknek tették fel, az első két kérdésre szinte mindenki helyesen válaszolt („piros" és „nem"), a 3. és 4. kérdésekre adott helyes válaszok aránya ugyanakkor drasztikusan visszaesett.

A gyerekek 76%-a ezekre a kérdésekre is igennel vagy nemmel reagált (Te mit válaszoltál?), miközben a helyes válasz ez lett volna: „Nem tudom!" A két utolsó kérdés megválaszolásához ugyanis egész egyszerűen nincs elég információnk, a szöveg semmilyen utalást nem tartalmaz rájuk. A két kérdés megválaszolhatatlan – ahogy azt a kutatást bemutató könyv is hangsúlyozza.

Csakhogy azt mondani, hogy „Nem tudom!" a mai világban egyre nehezebb. Valamit nem tudni magántársaságban sokszor ciki. A munkánkban pedig talán még ennél is több: gyakran egyenesen nem professzionális, a hozzá nem értés látszatát keltő (alapvetően erről szól ez a blogbejegyzés, illetve írtam már én is erről).

Elemző vagy, az a dolgot, hogy eldöntsd, lesz-e recesszió, vagy sem? Portfólió menedzser vagy, miért kapod a fizetésed, ha nem tudod, hogy mikor érdemes megvennem az eurót a nyaralásomhoz? Nehéz ezekre a kérdésekre a szakmabelieknek az válaszolniuk, hogy „Nem tudom!".

Pedig az esetek nagy többségében ez lenne az őszinte válasz. Az elemzők előrejelzési pontossága ugyanis a főbb kérdésekben nagyon rossz. Az IMF saját elemzése szerint a 1992-2014 közötti, a világ egyes országait különböző időpontokban érintő 153 gazdasági visszaesésből az elemzői konszenzus ötöt jelzett előre helyesen. 5/153 – nem túl jó találati arány, ugye?

Nem sokkal jobb a helyzet a tőkepiaci változók tekintetében sem. Elég csak az elmúlt időszak globális hozamcsökkenésére (és a DB elemzői által hírhedtté tett ábrára) gondolni – a profi előrejelzők által évek óta folyamatosan, évről-évre várt hozamemelkedésre, és az ezzel szemben ténylegesen látott piaci hozamcsökkenésre.

20190912.png

Ha a Bloomberg monitoromra nézek, ennek ellenére most is azt látom, hogy elemzők tucatjai vállalkoznak arra, hogy két tizedesjegy pontossággal célárat adjanak az S&P500 Index év végi értékére. Mindez persze nem azt jelenti, hogy érintettek ne tudnának múltbeli tévedéseikről, vagy hogy ne próbálnának meg azokból tanulni – a hiba nem (csak) az elemzőkben van (a tőkepiacokhoz hasonló komplex rendszereket előrejelezni nagyjából mission impossible).

A tőkepiac ökoszisztémája ilyen, mindenki hinni akar valamiben, mindenki válaszokat akar. A befektetői kereslet egy dologra állandó csak: a tévedhetetlennek hitt előrejelzésekre. Így válaszok lesznek is, még akkor is, ha sokra nem megyünk velük. „Emelkedni fog", „esni fog" – igen vagy nem jellegű válaszok, amikor a kérdések nagy része itt is megválaszolhatatlan. Pontosabban tudjuk, hogy mi lenne a helyes válasz, csak azt nehéz kimondanunk.    

Ezért is olyan mélyen belém égett emlék, amikor egyszer a Nobel-díjas közgazdászt, Robert Shillert kérdezték a CNBC-n a részvénypiaci várakozásairól, és volt mersze ezt válaszolni: "We just simply don't know." És persze befektetői réteghumor, de ezért is tartom szenzációsnak azt a reklámot, amiben a szintén Nobel-díjas Thomas Sargent-et kérdezik arról, hogy tudna-e előrejelzést adni a rövid távú kamatok alakulására. A válasza elég tanulságos.

A helyzet abszurditását mindennél jobban mutatja, hogy a világ legőszintébb válasza és legőszintébb közgazdásza csak egy vicces reklámra elég.

Poénná silányul, ami a valóság.  

„Ha semmi nem működik, akkor tessék mondani, mégis mit csináljak?" – kérdezhetné az olvasó, teljes joggal. Ha nincsenek előrejelzéseink, hogyan lehetne mégis befektetési döntéseket hozni?

A kérdés ugyanakkor csak részben jogos, hiszen burkoltan azt feltételezi, hogy sikeres befektető csak az lehet, aki a jövőbe lát. Márpedig ez szerintem nincs így. A befektetői kimenet számos más egyéb tényezőn is múlik, elég csak azokra a dolgokra gondolni, amikről a blogon is rendszeren írunk (időtáv és a kamatos kamat hatás kihasználása, megfelelő kockázatkezelés, költségek kontrollálása, befektetői magatartás, stb.). Egyáltalán nem elengedhetetlenek tehát a bravúroskodó prognózisok ahhoz, hogy valaki pénzügyi megtakarítóként egyről a kettőre jusson. Sőt, szerintem kimondottan kifizetődő, ha valaki inkább a zárójelben felsorolt dolgokkal foglalkozik, és nem az előrejelzésekkel.    

Ahhoz persze jobb, ha mindenki hozzászokik, hogy a mai világ a különféle extrémebbnél extrémebb prognózisoktól hangos. És ez valószínűleg az elkövetkező években is így marad. A kereslet (a jövőt évezredek óta megérteni akaró emberi természet) és a kínálat (a professzionalizmus látszatát sokszor így alátámasztani igyekvők) törvényszerűségei egész egyszerűen ezt diktálják.

Arra a kérdésre ugyanakkor, hogy a következő 15 évben a befektetők igénye és a tőkepiacok működési logikája is megváltozik-e, csak egy őszinte válaszom lehet.

És az nem az „igen", és nem is a „nem". Hanem az a bizonyos harmadik opció.

komment

Pár jelentéktelen apróság

2019. szeptember 05. 08:00 - Pintér András

Homo sapiensként fontos dolgokról megfontoltan, bölcsen döntünk. Elvileg.

Ehhez képest:

  1. Az, hogy mennyire vagyunk egy adott pillanatban elégedettek életünkkel (van ennél fontosabb kérdés?), banális apróságoktól függ. Egy kísérletben a boldogsági szintet mérő kérdőív kitöltése előtt a résztvevők felétől a kutatásvezető a témától egy látszólag teljesen független apró szívességet kért: menjenek ki a teremből és fénymásoljanak le neki egy papírlapot. A kérés persze nem véletlen volt, a fénymásolóra egy tízcentest raktak ki a kutatók. Azok pedig, akik a kérdőív kitöltése előtt a pénzt „véletlenül megtalálták", a kérdésekre felelve érezhetően magasabb elégedettségi szintről számoltak be, mint a nem manipulált társaik. Egy apró „szerencse", és az adott pillanatban egész életünket (beleértve családi helyzetünket, karrierünket, egészségi állapotunkat) rózsásabban látjuk. Fura.
  2. A globális felmelegedés nagyon bonyolult és az egész emberiség sorsát befolyásoló tudományos kérdés, nem csoda, hogy a kutatók között is heves viták zajlanak. De azért az mégis csak túlzás lenne, ha a jelenséggel kapcsolatos álláspontunk attól is függene, hogy a kérdésre egy hideg vagy meleg szobában válaszolunk, nemde? Márpedig ez a helyzet. Az amerikai egyetemisták egy csoportján elvégzett kísérletben a kutatók a szoba hőmérsékletét mesterségesen szabályozták. A melegebb környezetben pedig a diákok jobban hittek a globális felmelegedés jelenségében, mint a hidegebb környezetben.

 global_20warming.png

Olyannyira, hogy a globális felmelegedés megítélésének szempontjából fő törésvonalnak számító politikai beállítottságot is felül tudta írni a szoba hőmérséklete: az alapvetően szkeptikus konzervatívok egy meleg szobában legalább annyira hittek a globális felmelegedés jelenségében, mint a hidegebb ültetett szobába – a felmelegedést alapesetben inkább tényként kezelő – liberálisok.

  1. Jason Zweig cikke hívja fel a figyelmet arra, hogy a látszólag jelentéktelen apróságoknak a befektetési életben is nagyon komoly jelentősége lehet. Az évek során annyira belénk ivódott, hogy a piros szín tágabb értelemben a veszély (piros lámpa, stoptábla, tűzoltóautó, stb.), szűkebb gazdasági értelemben pedig a veszteség színe, hogy amennyiben ezt látjuk, hajlamosabbak vagyunk kockázatkerülőbbé válni. Ha a kutatók piros színnel emelték ki egy adott termék potenciális veszteségét, a tesztalanyok alacsonyabb kockázatot vállaltak, mint hasonló számok, de semleges szín használata esetén. Ha pedig a múltbeli tőzsdei eséseket emelték ki pirossal, a válaszadók jövőbeli hozam előrejelzései is csökkentek.           

A tudatalattinkra ható, látszólag jelentéktelen tényezőknek tehát a döntési helyzetekben nagyon komoly befolyásoló szerepük van – legyen szó akár érzelmekről, érzésekről, környezeti tényezőkről, vagy akár olyan abszurd dolgokról, mint a pénzügyi táblázatban használt színek.

Hogy mi a teendő? Egyrészt legyünk tisztában azzal, hogy bár a biológusok „bölcs embernek" neveztek el minket, nem minden helyzetben viselkedünk nevünkhöz méltóan. Másrészt pedig minél gyakrabban emlékeztessük magunkat, hogy a befolyásolhatóságnak mekkora jelentősége lehet. Az esetek többségében ez persze azt jelenti, hogy mi vagyunk manipulálhatóak: a ránk ható környezeti tényezők nagy részét nem tudjuk befolyásolni, a manipulálhatóság rossz oldalán állunk (évtizedek óta tudják ezt például a marketingesek és a politikusok). Pár esetben ugyanakkor talán mi magunk is tudjuk befolyásolni a környezetünket. Akár jelentéktelen apróságokkal is.

Ha megváltoztatható, először is állítsuk át online befektetési rendszerünk színbeállításait piros-zöldről semleges fekete-fehérre. Ha pedig legközelebb Trump részvételével klímacsúcsot tartunk, akkor azt semmi esetre ne télen tegyük Helsinkiben, hanem lehetőleg nyárom Rómában. Egy olyan szobában, ahol előtte kikapcsoltuk a légkondit. 

-------------------------------------

Az írás eredetileg 2017. júliusában jelent meg.

komment

Ki a király?

2019. augusztus 22. 08:00 - Pintér András

Aki látta az Üvegtigrist, valószínűleg emlékszik a jelenetre, amiből kiderül a válasz a címbeli kérdésre.

Hát persze, hogy Sanyi. Sanyi a király!

Ami számomra fontos, az Sanyi arca, miután rájön, hogy ő a király. A felismerés adta lelkesedés és önbizalom olyan erőt ad neki, hogy a világból ki tudna szaladni.

És mivel Sanyiról beszélünk, ezt persze azonnal meg is próbálja...

Az önbizalom adta „meg tudom csinálni" érzés az élet minden területén hihetetlenül fontos, sokak szerint a kapitalizmus egyik fő hajtóereje. Az evolúciós szemmel nézve is kritikus tényező (ki rontana neki pár bottal egy mamutnak?) a mai napig meghatározza döntéseinket: többek között emiatt vágunk bele vállalkozásokba és kockáztatjuk tőkénket. Ha a világ pesszimistákkal lenne tele, innovációból is kevesebb lenne. Az önbizalom tehát a legtöbb esetben jó dolog.

A túlzott önbizalom ugyanakkor veszélyes is lehet. Miért nyílik annyi vendéglő, amikor a statisztikák szerint az első évben 25, az első 3 év során pedig 60%-uk megbukik. Nagyon sokszor azért, mert amikor megnyitjuk őket, azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a „királyok". Másképp megfogalmazva: nem jól mérjük fel képességeinket.   

Számos kutatás pedig azt is megmutatta, hogy mindez nem csak a vállalkozásindítás területén van így. A nebraskai egyetem professzorainak 68%-a gondolta magáról, hogy előadóként a legjobb 25%-ban van. A franciák 84%-a tartja magát az átlagnál jobb szeretőnek. Az amerikai diákok 93%-a gondolja úgy, hogy jobban vezetnek, mint az átlag. Márpedig ahol az átlagról beszélünk, ez a szám a statisztika törvényszerűségei miatt nem lehetne 50%-nál magasabb. Az autóvezetési képességekre vonatkozó állításukat ráadásul az emberek többsége még akkor is fenntartja, amikor kórházba kerültek. Közvetlenül az után, hogy autóbalesetet szenvedtek.

Önbizalom? Az van.

Ezt a túlzott magabiztosságot az amerikai novellista, Garrison Keillor képzeletbeli városa alapján Lake Wobegon-hatásnak is nevezzük. Lake Wobegon a város, ahol „minden nő erős, minden férfi jóképű és minden gyermek átlag feletti".  A hatásnak pedig természetesen befektetési döntéshozatali vonatkozása is van.

Hiszen az egy dolog, ha az átlagnál jobbképűnek gondoljuk magunkat – legfeljebb nagyokat koppanunk. Ha viszont a többi befektetőnél okosabbnak hisszük magunkat, az már költséges befektetési hibákhoz is vezethet. Túlzott kereskedés, a piacokról való ki-be ugrálás, nem megfelelő kockázatkezelés – hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Annak a felmérése, hogy mihez is értünk (és mihez nem!), nekünk portfólió menedzserként azért is fontos, mert ez határozza meg azt is, hogy befektetőként hol tudunk értéket teremteni. Foglalkozzunk állandóan az EUR/USD árfolyammal és az amerikai részvénypiaccal, úgy, mint sok százezer másik befektető vagy inkább keressük azokat a területeket, ahol valódi komparatív előnyünk lehet?

Az persze nem egyértelmű, hogy ez utóbbi mely eszközosztályok vagy földrajzi régiók esetén lehet így, de az biztosan nem árt, ha olyan piacokról beszélünk, ahol nem olyan nagy a befektetők közötti verseny, ahol nem több ezer elemző követ minden egyes céget és ahol nem  algoritmusok százai ellen kell felvennünk a kesztyűt.

Ezek a piacok pedig minden bizonnyal nem az ultra kompetitív fejlett részvény-, kötvény és devizapiacok. Ahogy a lenti Mauboussin-ábra is mutatja, a tömegből kitűnő teljesítményre azokon a piacokon lehet esélyünk, ahol valóban elválik az ocsú a búzától, ahol a jók és a rosszak közötti teljesítménykülönbség nagy (az ábra a legjobb és legrosszabb 25%-ba tartozó aktívan kezelt alapok közötti hozamkülönbséget mutatja).

1.png

Ahol mindenki nagyjából ugyanolyan jó, ott mindenki az átlaghoz közel lesz. Az aktív vagyonkezelés előnyei pedig elsősorban ott mutatkozhatnak meg, ahol a jók és a rosszak között nagy a különbség. Ezeket a piacokat, ezeket a könnyebb meccseket kell keresnünk. Aztán meg persze jónak is kell lennünk (uhh, ha ez ilyen egyszerű lenne…).

Ha ez így túl bonyolult, tegyük fel a kérdést másképpen. Ha nem a játék öröme, hanem a pénznyerési szándék vezérel minket, hasonló megnyerhető tét mellett melyik póker terembe mennénk be? Ahol sok száz profi játszik egymással világszínvonalon, vagy pedig ahol pár amatőr sörözgetés közben teszi meg a téteket?

Döntsünk úgy, hogy közben egy pillanatig sem feledjük: egy picit mindannyian Sanyik vagyunk. 

 ----------------------------------------------------

Az írás eredetileg 2017. januárjában jelent meg.

komment

Jönnek a robotok

2019. augusztus 08. 08:00 - Pintér András

A technológiai fejlődés kapcsán felmerülő egyik legfontosabb kérdés, hogy a munkaerőpiacon mennyire fogják kiszorítani a robotok a humán munkaerőt. Született erről elég tanulmány és cikk, nem akarom túlragozni a kérdést, a végkövetkeztetés egyhangú: munkavállalók millióiért jönnek a robotok!

„Értem inkább ők jöjjenek, mint egy másik ember, ha már muszáj!"

Legalábbis erre a következtetésre jutottak Armin Granulo és szerzőtársai, akik egy új perspektívából vizsgálták meg a kérdést. A kutatók ugyanis konkrét munkavállalókat kérdeztek meg arról, hogy mit preferálnának: ha már el kell veszíteniük az állásukat, azt egy robot vagy egy másik humán munkavállaló miatt viselnék el inkább?

A válaszadók több mint 60%-a úgy nyilatkozott, hogy ha már el kell veszítenie az állását, akkor inkább egy robot, mintsem egy másik ember miatt történjen mindez. A válaszadók preferenciája élesen megfordult ugyanakkor, ha nem saját pozíciójukról, hanem egy kollégájukéról volt szó, tehát kvázi megfigyelő státuszból nyilatkozhattak a kérdésről. Ebben az esetben a válaszadók többsége már inkább azt az opciót választotta volna, ahol kollégáját egy másik ember, és nem egy robot váltja.

20190807_1.png

Ha rólam van szó, akkor inkább egy robot, ha rólad, akkor inkább egy másik ember – foglalható össze tehát a kutatás egy mondatban.

A tanulmány azért érdekes, mert a robotizáció eddig talán kevésbé vizsgált dimenziójával, a pszichológiai nézőponttal foglalkozik. A válaszok pedig elég beszédesek, hiszen az emberek önképük megőrzése szempontjából sokkal kevésbé tartották fenyegetőnek és leértékelőnek, ha munkájukat egy robot veszi el, nem pedig egy embertársuk.

Egy robottal versenyezni kevésbé fair – gondolhatják / gondolhatjuk sokan, így ha miattuk vesztem el az állásomat, az énképem és önbecsülésem kevésbé sérül, mintha azt egy másik ember venné azt el.

Nincs frusztrálóbb, mint ha a testvéred férje többet keres, mint te – tartja a régi mondás, kiemelve azt az emberi jellemvonást, hogy emberként mindig és mindenben egymáshoz mérjük magunkat. Úgy tűnik, ez a humán versengés a robotizáció kapcsán is fontos része lesz az egyenletnek, mert hiába nincsenek érzelmei a szoftvereknek, az embereknek igenis vannak.

komment

Megfogott fillérek, elgurult forintok

2019. július 17. 14:13 - Pintér András

Végignézted a brókercégek kínálatát, és kiválasztottad a legolcsóbb számlacsomagot. Utánajártál az egyes termékek költségstruktúrájának, és portfóliódat a legalacsonyabb díjterhelésűekből építetted fel. Figyeltél arra, hogy tranzakciós költségeid alacsonyan maradjanak. Mindent megtettél, amit csak megtehettél, ugye?

Alapvetően igen, és nagyon is jól teszed, ha alaposan odafigyelsz a részletekre. A kamatos kamat világában több évtizedes időtávon minden apró megtakarítás hatása sokszorosan felnagyítódik. Ahogy pedig azt a lenti ábra mutatja, a költségérzékenység a befektetési alapok világában is az egyik legforróbb téma lett. (Persze az más kérdés, hogy hiába használ valaki alacsony költségű alapokat, ha ezekkel túl gyakran kereskedik, közel sem biztos, hogy jobban jár, mint az, aki magasabb költségű befektetési alapokat használ, de legalább kellően hosszú ideig tartja azokat. De ez már egy másik cikk témája.)

20190717_1.png

Mindezeken túl is van azonban még egy dolog, amiről mindenképpen beszélnünk kell: arról, hogy bár a filléres döntéseid rendben vannak, lehet, hogy a forintosak nincsenek.

Hogy mit értek ez alatt? Hát például azt, hogy bár azzal is sokat lehet spórolni, ha az ember 40 bázispontos díjterhelésű ETF-jét egy 25 bázispontosra cseréli, vagy ha havi számlavezetési költségét pár száz forinttal lejjebb tornássza, de a nagy hatású döntéseket nem csak itt kell keresni.

Írtam már erről korábban (itt), de azóta úgy gondolom, hogy akkor tévedtem. Pár éve befektetői szempontból a legfontosabb döntésnek a megfelelő eszközallokációs szint eltalálást neveztem, mai szemmel árnyaltabban látom a dolgot. Nem mintha a megfelelő részvény vs. kötvény súly kiválasztása ne lenne kritikus. Mert az. De egyre több elemzésben olvasom azt, ami az én személyes tapasztalatom is: sokszor pár bázisponton görcsölünk, miközben százalékok csúsznak ki a kezünk közül.

Hogy hol? Érdemes például elolvasni a Vanguard elemzését a témában, ami szerint a befektetési tanácsadók által ügyfeleik számára teremtett érték legnagyobb részét (potenciálisan a felét!) a viselkedési tanácsadás (behavioural coaching) adhatja – éves szinten akár 1-2%-ot is jelentve. Azaz az, hogy a tanácsadó egyfajta pszichológusként próbálja az ügyfelét az eredetei pénzügyi tervek mentén tartani és megakadályozni, hogy piaci pánikok esetén kétségbeesett eladásokba, piaci lufik esetén pedig eufórikus vásárlásokba kezdjen.

Hasonló nagyságrendekről beszélt egy közelmúltbeli interjúban a vezető amerikai smart tanácsadó cég, a Betterment vezetője is – az ő becsléseik szerint is éves szinten 1-1,5%-ponttal növelhetik a megtakarítók a hozamukat pár alapvető szabály betartásával. Elsősorban adóoptimalizálással, előre meghatározott, majd a későbbiekben automatizált befektetési döntésekkel és rendszeres újrasúlyozással. Hiába tehát pár száz forint megtakarítás az egyik oldalon, ha közben eredeti tervük be nem tartásával, elszalasztott adómegtakarítási lehetőségekkel és érzelmi döntésekkel százalékokat dobunk el.

20190717_2.png

Minden szentnek maga felé hajlik a keze, így nyilvánvalóan minden ilyen jellegű szolgáltató olyan számokat fog használni, melyekre az ember felkapja a fejét. És a fentiekhez hasonló olyan grafikonokat fog összeállítani, melyek csilivilik, és üvölt róluk, hogy több évtizedes időtávon pár alapszabály betartásával a legtöbb befektető ebben a szimulált világban jobban járna (pozitív alfa).

Hogy ezek a számok mennyire pontosak, nem tudom. Azt ugyanakkor igen, hogy a nagyságrendek nagyjából megegyeznek azzal, amit portfólió menedzserként az elmúlt több mint 10 évben én is tapasztaltam. És persze ezt hozzák ki a különféle elemzések is, és nem tudok én sem másra gondolni, amikor egy olyan ismerősömmel beszélgetek, aki már 10 éve tőzsdézik, anélkül, hogy használná a jelentős adómegtakarítási lehetőségeket kínáló megoldásokat. Pedig minden évben mondom neki.  

Éves hozamrangsorok, költségszintek, díjterhelések – ezekről vannak számaink, ezekre reagálunk, ezek alapján hozzuk meg megtakarítási döntéseinket. Mert ezek láthatóak. Félreértés ne essék, nem bagatellizálni akarom ezeknek a jelentőségét, sőt, minden megtakarítót arra bíztatnék, hogy ha még nem tette, rakjon rendet ezen a téren. Hogy itt valóban már csak filléres további megtakarítási lehetőségekről lehessen beszélni.

Ha ezekkel már minden rendben van, akkor viszont vannak egyéb olyan dolgok is, amelyekkel érdemes legalább ennyit foglalkozni. Tényezők, melyekről pontos számaink nincsenek, csak ilyen-olyan modellezgetéseink. Viselkedési kontroll, adóoptimalizálás, automatizált befektetési döntések – ezek a dolgok láthatatlanok, így nem is nagyon törődünk velünk.

Pedig ha alámerülünk ezen a téren, nagyon gyorsan a bázispontok világából a százalékpontok világában találjuk magunkat. 

komment
süti beállítások módosítása