Aki látta az Üvegtigrist, valószínűleg emlékszik a jelenetre, amiből kiderül a válasz a címbeli kérdésre.

Hát persze, hogy Sanyi. Sanyi a király!

Ami számomra fontos, az Sanyi arca, miután rájön, hogy ő a király. A felismerés adta lelkesedés és önbizalom olyan erőt ad neki, hogy a világból ki tudna szaladni.

És mivel Sanyiról beszélünk, ezt persze azonnal meg is próbálja...

Az önbizalom adta „meg tudom csinálni" érzés az élet minden területén hihetetlenül fontos, sokak szerint a kapitalizmus egyik fő hajtóereje. Az evolúciós szemmel nézve is kritikus tényező (ki rontana neki pár bottal egy mamutnak?) a mai napig meghatározza döntéseinket: többek között emiatt vágunk bele vállalkozásokba és kockáztatjuk tőkénket. Ha a világ pesszimistákkal lenne tele, innovációból is kevesebb lenne. Az önbizalom tehát a legtöbb esetben jó dolog.

A túlzott önbizalom ugyanakkor veszélyes is lehet. Miért nyílik annyi vendéglő, amikor a statisztikák szerint az első évben 25, az első 3 év során pedig 60%-uk megbukik. Nagyon sokszor azért, mert amikor megnyitjuk őket, azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a „királyok". Másképp megfogalmazva: nem jól mérjük fel képességeinket.   

Számos kutatás pedig azt is megmutatta, hogy mindez nem csak a vállalkozásindítás területén van így. A nebraskai egyetem professzorainak 68%-a gondolta magáról, hogy előadóként a legjobb 25%-ban van. A franciák 84%-a tartja magát az átlagnál jobb szeretőnek. Az amerikai diákok 93%-a gondolja úgy, hogy jobban vezetnek, mint az átlag. Márpedig ahol az átlagról beszélünk, ez a szám a statisztika törvényszerűségei miatt nem lehetne 50%-nál magasabb. Az autóvezetési képességekre vonatkozó állításukat ráadásul az emberek többsége még akkor is fenntartja, amikor kórházba kerültek. Közvetlenül az után, hogy autóbalesetet szenvedtek.

Önbizalom? Az van.

Ezt a túlzott magabiztosságot az amerikai novellista, Garrison Keillor képzeletbeli városa alapján Lake Wobegon-hatásnak is nevezzük. Lake Wobegon a város, ahol „minden nő erős, minden férfi jóképű és minden gyermek átlag feletti".  A hatásnak pedig természetesen befektetési döntéshozatali vonatkozása is van.

Hiszen az egy dolog, ha az átlagnál jobbképűnek gondoljuk magunkat – legfeljebb nagyokat koppanunk. Ha viszont a többi befektetőnél okosabbnak hisszük magunkat, az már költséges befektetési hibákhoz is vezethet. Túlzott kereskedés, a piacokról való ki-be ugrálás, nem megfelelő kockázatkezelés – hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Annak a felmérése, hogy mihez is értünk (és mihez nem!), nekünk portfólió menedzserként azért is fontos, mert ez határozza meg azt is, hogy befektetőként hol tudunk értéket teremteni. Foglalkozzunk állandóan az EUR/USD árfolyammal és az amerikai részvénypiaccal, úgy, mint sok százezer másik befektető vagy inkább keressük azokat a területeket, ahol valódi komparatív előnyünk lehet?

Az persze nem egyértelmű, hogy ez utóbbi mely eszközosztályok vagy földrajzi régiók esetén lehet így, de az biztosan nem árt, ha olyan piacokról beszélünk, ahol nem olyan nagy a befektetők közötti verseny, ahol nem több ezer elemző követ minden egyes céget és ahol nem  algoritmusok százai ellen kell felvennünk a kesztyűt.

Ezek a piacok pedig minden bizonnyal nem az ultra kompetitív fejlett részvény-, kötvény és devizapiacok. Ahogy a lenti Mauboussin-ábra is mutatja, a tömegből kitűnő teljesítményre azokon a piacokon lehet esélyünk, ahol valóban elválik az ocsú a búzától, ahol a jók és a rosszak közötti teljesítménykülönbség nagy (az ábra a legjobb és legrosszabb 25%-ba tartozó aktívan kezelt alapok közötti hozamkülönbséget mutatja).

Ahol mindenki nagyjából ugyanolyan jó, ott mindenki az átlaghoz közel lesz. Az aktív vagyonkezelés előnyei pedig elsősorban ott mutatkozhatnak meg, ahol a jók és a rosszak között nagy a különbség. Ezeket a piacokat, ezeket a könnyebb meccseket kell keresnünk. Aztán meg persze jónak is kell lennünk (uhh, ha ez ilyen egyszerű lenne…).

Ha ez így túl bonyolult, tegyük fel a kérdést másképpen. Ha nem a játék öröme, hanem a pénznyerési szándék vezérel minket, hasonló megnyerhető tét mellett melyik póker terembe mennénk be? Ahol sok száz profi játszik egymással világszínvonalon, vagy pedig ahol pár amatőr sörözgetés közben teszi meg a téteket?

Döntsünk úgy, hogy közben egy pillanatig sem feledjük: egy picit mindannyian Sanyik vagyunk. 

 ----------------------------------------------------

Az írás eredetileg 2017. januárjában jelent meg.