Nem húzom az időt, mutatok gyorsan egy képet, ami több ezer ember életét mentette meg. Bocs, nem lesz túl gusztusos.

A kórházi fertőzések az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kórházba látogatók közel 10%-át érintik, több millió ember megbetegedését és százezrek halálát okozva évente. Mivel az ilyen jellegű fertőzések döntő része érintéssel terjed, relatíve egyszerű és olcsó módszerekkel (= kézfertőtlenítéssel) jelentős áttörést lehetne elérni. Ehhez viszont, ahogy azt a WHO is kiemeli, fontos viselkedési változásokra lenne szükség az érintettek részéről. A bökkenő az, hogy ez viszont nem megy olyan egyszerűen. Ami különösen fájó lehet nekünk, magyaroknak, hiszen a kézmosás fontosságát Semmelweis Ignácnak köszönhetően a 19. század közepe óta ismerjük.

A probléma a 2000-es évek közepén nem hagyta nyugodni Leon Bendert, a Los Angeles-i Cedars-Sinai Medical Center orvosát sem. A statisztikák ráadásul azt mutatták, hogy a higiéniás előírások betartásában a legrosszabbul nem az ápolók vagy a nővérek, hanem maguk a gyógyítani hivatott orvosok szerepelnek. Bender kezdeményezésére a kórház próbálkozott mindennel: emailes oktatásokkal, falra kiragasztott plakátokkal, az orvosi parkolóban ingyenesen osztogatott kézfertőtlenítőkkel – de a számok így is csak kismértékben javultak.

Aztán a kórház vezető epidemiológusa egy, a vezető orvosoknak tartott megbeszélésen váratlan lépésre szánta el magát. A meeting végén arra kérte a résztvevőket, hogy nyomják kezüket az eléjük tartott Petri-csészébe tenyésztés céljából. A fenti kép ennek az eredményét, az orvosok kezén hemzsegő baktériumokat mutatja (bónusz pont: a meeting egy ebéddel összekötött megbeszélés volt, az orvosok enni ültek le ilyen kézzel…). Az igazi áttörés pedig akkor következett be, amikor a képet a kórház minden számítógépén képernyővédőként állították be: bármerre is néztek a kórházi dolgozók, ez az undorító kép emlékeztette őket a kézfertőtlenítés szükségességére.

Hogy mi a tanulság? Az, hogy ha az emberek viselkedésében akarunk változást elérni, az észérvek helyett az érzelmi ráhatás sokkal eredményesebb tud lenni. Ha valakit a kézmosás fontosságáról akarunk meggyőzni, az undor és a félelem a kutatások szerint hatékonyabb erő, mint bármilyen oktatás vagy logikus érvelés. Ezt mutatták a Cedars-Sinai kézfertőtlenítési szabályok betartásának 100% közelébe ugró mutatói, és más kórházak hasonló tapasztalatai is.

Mindez a Bloomberg terminálom képernyőit nézegetve jutott eszembe, ahol minden másodpercben ugyanazt látom. Élénk színnel villódzó árfolyamokat, fel-le cikázó árfolyamgrafikonokat, figyelemhajhász szalagcímeket. Minden, ami előttem van, ugyanazt sugallja: gyorsan csinálj valamit, mert a piac állandóan mozog, ha nem reagálsz, bajban leszel. Az eszem ugyanakkor tudja, hogy a részvénypiacnak a hosszú távról és a türelemről kell szólnia. A sugallatnak pedig nagyon nehéz ellenállni – az orvosok példájából jól tudjuk, döntéseinket sokszor a szemünk által látott dolgok, az azok által kiváltott érzelmek határozzák meg, nem pedig a hideg racionalitás.

Gondolkodom, érzek, tehát vagyok. 

Mi lenne ugyanakkor, ha befektetőként mindannyian ellesnénk a Los Angeles-i kórház trükkjét és képernyővédőt cserélnénk? Ha nem állandóan a napi árfolyamgyertyákat bámulnánk, hanem például ilyen cikkeket olvasgatnánk vagy az alsó grafikonhoz hasonló ábrákon merengnénk?

Persze az alsó ábra a másik véglet, szándékosan manipulatív és hatásvadász (lásd a logaritmikus skálázás csodáit). De valamit tenni kell, mert minden elemzés azt mutatja, hogy a legtöbb érzelmi reakció a befektetések területén kontraproduktív. A „betegség” tünetei: túlzott kereskedés, felesleges költségek, rossz piaci időzítés, és végső soron a piacon elérhetőnél érdemben alacsonyabb hozam. Mivel érzelmeinket úgysem fogjuk tudni kizárni – az egész dolog tudatalatti módon működik –, igazából csak egy dolgot tehetünk: amennyire tudjuk, olyan impulzusokkal kell körülvenni magunkat, amik a kívánatos magatartást erősítik. A részvénypiac esetében például olyanokkal, melyek azt sugallják, hogy az egész a hosszú távú vagyonnövekedésről, és nem a rövidtávú, tesztoszteron vezérelte tradelésről szól. Amelyekről nem az idegtépő volatilitás üvölt, hanem az évtizedes trendek.

Nincsenek persze illúzióim, egy képernyővédő önmagában nem lesz csodafegyver. Az elmúlt hónapokban látott volatilis periódusok mindig meg fogják tépázni a befektetők idegrendszerét. Ahogy a kórházak is pontosan tudják, hogy nem elég az orvosokra történő ráhatás, a fertőzésmentes kórházakhoz a megfelelő infrastruktúra és technológia ugyanúgy hozzátartozik (anyaghasználat, szellőzőrendszerek, stb.), mint a szabálykövető magatartás.

Mégis, ha valami annyira egyszerű, mint egy kézmosás, miért ne használnánk? Még akkor is, ha Semmelweis történetének csattanója nem túl szívderítő. Az „anyák megmentőjének" felfedezését évtizedekig figyelmen kívül hagyta a szakma, az orvosok nem akarták/tudták elfogadni, hogy ők maguk okozzák betegeik halálát. Küldetése szélmalomharccá vált, bécsi kórházi szerződését nem hosszabbították meg, 1865-ban a döblingi elmegyógyintézetben halt meg. Állítólag saját ápolói verték halálra.

Az emberi viselkedést megváltoztatni valóban nagyon nehéz. Ha viszont mégis sikerül, hatalmasat nyerhetünk rajta. 

Te mit nézel?