Persze, rengeteg ilyen piaci anomália van, érdemes ezekre odafigyelni – mondja az egyik oldal. Komoly befektető ilyenekkel nem is foglalkozik – mondja a másik. Nagyjából így foglalhatók össze a piaci szezonalitásról alkotott vélemények, a téma pedig különösen a nyári hónapok közeledtével szokott évről-évre fellángolni (na meg aztán még egyszer, az év végén, a Mikulás-rali témaköre kapcsán). Sok tőzsdei kommentátor szerint ugyanis a nyári hónapok a befektetők számára veszélyesek („Sell in May and go away!"), hiszen ilyenkor a piac „hajlamos" rosszul teljesíteni.

Mivel ennyiféle véleményt olvasni, hosszabb ideje érzem, hogy a dolog nem hagy nyugodni. Ismerem magamat annyira, hogy tudjam, ilyen helyzetekben egy dolog hoz csak számomra végső megnyugvást: ha nem mások adatait böngészgetem, hanem saját magam számolom végig a dolgot.

A módszertant persze most sem tökéletes, nyilván más-más országra, más-más időtávra a következtetések eltérőek lennének, de én a lehető leghosszabb adatsor használatának érdekében az amerikai részvénypiac teljesítményét vizsgáltam (S&P500 Index osztalékokat nem tartalmazó idősora, 1928-tól napjainkig). 

Kezdjük a legfontosabb kérdéssel: hogyan alakult átlagosan az 1928-2019 közötti 92 évben az említett részvényindex éves teljesítményének lefutása? Nos, ahogy a lenti grafikon is mutatja, az S&P500 Index ezekben az években átlagosan 7,7%-ot emelkedett (medián: 10,6%), az ábra alapján pedig talán még úgy is érezhetjük, hogy akár lehet is valami a nyári hónapok veszélyeire vonatkozó figyelmeztetésben.

Legalábbis szabad szemmel nézve úgy tűnik, hogy az átlagos év közepén valahogy tényleg elfogy a piacok lendülete, és az emelkedés az év első és utolsó hónapjaiban jellemzően érezhetően dinamikusabb.

Hogy egy picit tisztább képet kapjunk, nézzük meg azért ugyanerre az időtávra az egyes naptári hónapok átlagos hozamait is:

Sajnos egyből bonyolultabb a kép, ugye? Június és augusztus átlagban semmi extra, július pedig kimondottan a legerősebb hónap volt az elmúlt évtizedekben az amerikai tőzsdén. Május valóban nem szokott valami fényes lenni, a legrosszabb teljesítményt pedig egyértelműen szeptember esetében látjuk. Persze még egyszer fontos hangsúlyoznom: ha más időtávot vagy piacot választok, biztos olyan eredményeket is találhattam volna, amelyek mindennek a szöges ellentété mutatják.

A kérdés persze az, hogy mindezekkel az információkkal megyünk-e valamire?

Nos, én azt gondolom, hogy nem sokra. És nem azért, mert a piac most különleges – most más, mint lenni szokott. Más, akár a koronavírus körüli bizonytalanság miatt, akár azért, mert az USA-ban választási év van, ilyenkor pedig a választási logika a piacokra is mindennél erősebb hatást gyakorol. Nem hiszem, hogy így lenne.

A piac az piac. Most pontosan ugyanannyira, mint bármikor máskor.

A fő probléma sokkal inkább a szövegben több alkalommal is dőlt betűvel írt szóval van. Azzal, hogy a szezonalitást taglaló elemzésekben a legtöbb esetben csak az átlagok vannak bemutatva. Azok az átlagok, melyek néha valóban beszédesek, néha pedig semmire sem jók, mert csak elfedik az ezerarcú valóságot. Leegyszerűsítenek egy olyan képet, amelynek pont a komplexitás a lényege, mert a lehetséges kimenetek olyan sokféle pályán mozognak, és olyan extrém szélekkel, hogy az átlagokról szinte nincs is értelme beszélni.

Ha az utolsó ábrát nézzük, nekem nem kérdés, hogy a tőzsdei szezonalitás esetében is erről van szó (az ábrán minden egyes szürke vonal egy évet jelöl 1928 és 2019 között, az idei év kék színnel, az átlagos érték pedig pirossal szerepel).

Az említett 92 évben ugyanis annyiféle időbeli lefutást láthattunk az éves teljesítményben, hogy az átlagos számok pont a tőzsdei viselkedés lényegét fedik el. Megölik annak bonyolultságát, megölik annak szépségét.

Ettől persze a Föld Nap körüli mozgásának, valamint a napsugarak beesési szögének következtében kialakuló évszakok még csodálatos dolgok.

De befektetési döntést én biztos nem alapoznék rájuk.