„Az életemben újra és újra elbuktam, ezért is tudtam végül sikeres lenni." – Michael „Air" Jordan

Ha már Jordan és Chicago: december 7-e azért a polgári repülés nemzetközi napja, mert 1944-ben ezen a napon írta alá Chicagóban 54 ország a nemzetközi polgári repülés alapszabályait lefektető egyezményt. A megállapodás az ENSZ speciális részeként létrehozta a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetet, az ICAO-t, amely mára már 192 tagország polgári légi közlekedését koordinálja.

Ha nem lenne egy 13-as számú melléklete, a Chicagói Egyezményről nagyjából ennyit elég is lenne tudnunk. A szóban forgó melléklet a „Légijármű balesetek és események kivizsgálása" címet viseli – ami nem éppen izgalmas és olvasmányos tartalmat ígér. Nem is az.

A megegyezés tartalma ugyanakkor sokak szerint – nyilván számos más tényező mellett – kulcsszerepet játszott abban, hogy az elmúlt évtizedekben a polgári légiközlekedés biztonsága drasztikusan javult. A '40-es években jellemző évi 3-4 ezerről a légi közlekedésben életüket vesztők száma 2017-re 399-re csökkent, ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy ma sokkal többen és többet repülnek, mint 70 éve, a javulás még örömtelibb.

A dolog nyitja, hogy a melléklet következtében létrejött egy olyan adat- és tudásbázis, ami lehetővé tette, hogy a repüléssel foglalkozók (tragikus módon ugyan, hiszen emberéletekről van szó), tanulni tudjanak. Nem csak saját hibáikból, hanem másokéból is. A melléklet ugyanis mindenre kiterjedően rögzíti minden baleset kivizsgálásának és elemzésének a folyamatát, illetve előírja egy egységes formátumú, az okokat és a kiváltó tényezőket is megállapító „zárójelentés" elkészítését. A cél egyértelmű: az elemzés elvégzésével és megosztásával a hibákból mindenki okulni tud, így azok jövőbeli újbóli elkövetésének valószínűsége csökkenthető. Az eredmény pedig – ahogy a fent ábra is mutatja – valóban látványos.

Amikor minderről olvastam, azonnal felsóhajtottam: bárcsak lenne egy, a „Befektetési balesetek és események" kivizsgálását koordináló egyezmény is! Ha lenne egy adatbázis, ahol mindenki évtizedek óta egységes formában rögzítené, hogy milyen okok vezettek rossz befektetési döntéseihez, hogy milyen hibákat követett el a folyamat során. Mennyit lehetne tanulni egy ilyen adatbázisból!

A helyzet ezzel ellentétben az, hogy a befektetők a legtöbbször inkább jó döntéseiket hangoztatják, a rosszakról pedig – sokszor önmaguk előtt is – inkább hallgatnak (én sem vagyok kivétel, sőt!). Elég kevés „Életem legrosszabb befektetései" című blogposztot olvasni, és az üde kivételektől (például itt és itt) eltekintve a könyvesboltok polcain is inkább a „A sikeres menedzserek titkai" és a „Hogyan legyél befektetési guru 10 lépésben" jellegű könyveket találni, mintsem olyanokat, melyek a rossz döntésekről vagy az elbukó menedzserekről és befektetőkről szólnak. Pedig biztosak lehetünk benne: minden sikeres hedge fund menedzserre jut 1000 csúfosan elbukó (lásd: survivorship bias).

Az emberi viselkedés megváltoztatása természetesen sokkal összetettebb annál, mintsem hogy pár tanulságos történet elolvasásával megváltoztatható lenne. De ha csak egy tanácsom lehet a nyári olvasmányokra vonatkozóan, akkor az ez lenne: ne hangzatos sikersztorikról olvassunk, hanem inkább mások kudarcairól. Nem lesz túl magasztos vagy lélekemelő, az biztos. De ha csak századannyit tanulunk belőlük, mint amennyit a repüléssel foglalkozók a dögunalmas baleseti jegyzőkönyvekből, már előrébb leszünk.

Az említett 13. melléklet 3. fejezetének 3.1.-es pontja így fogalmaz: „Baleset, vagy esemény kivizsgálásának alapvető célja a balesetek és események megelőzése. E tevékenységnek a felelősség, vagy vétkesség megjelölése nem célja."

Befektetési baleseteknél pont ugyanez lenne a feladat.