Újraindulhat a kínai technológia szektor

2021. szeptember 13. 09:55 - Miklós Cs

A Covid-járvány tavaly márciusi globális kirobbanását követő tőzsdei emelkedésben kevés olyan részvénypiac akadt, amelyik lépést tudott tartani az amerikai technológia szektor szárnyalásával. A Nasdaq technológia indexet leképező egyik ETF a tavalyi márciusi mélypontokról idén februárig megduplázódott, és a legnagyobb globális IT cégek, a FAANG (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google) részvényeinek árfolyama 50-150% között emelkedett közel egy év alatt. A kínai technológia szektor ETF-je hasonló időszak alatt, azaz idén februárig 30%-ponttal lekörözte az amerikai versenytársát, és a FAANG részvényeknek megfelelő legnagyobb kapitalizációjú kínai hármas, a TAB (Tencent, Alibaba, Baidu) hasonló hozamokat produkáltak, sőt a Google kínai megfelelője, a Baidu internetes keresőportál túlszárnyalva amerikai versenytársát 2,5-szerezte árfolyamát közel egy év alatt.

Idén februárban a történelmi csúcsot követően viszont szakadni kezdtek az árfolyamok. A kínai állam ugyanis a „közös jólét” program kereteiben monopolellenes törvényekre és a fogyasztó adatok bizalmas kezelésének megsértésére hivatkozva komoly szigorításokat és bírságokat szabott ki az IT szektor vállalataira, amely az egyik online fuvarmegosztó cég (DIDI) működésének a felfüggesztésében csúcsosodott ki. Többek között az „elektromos ópiumnak” nevezett videójátékok piacát is korlátozásokkal sújtották, és a tech óriások is milliárdos bírságokat kaptak. Bár a szabályozások társadalompolitikai aspektusait nem célunk elemezni, de a piaci hatások erőteljesek voltak, a kínai részvényárfolyamok alakulása elszakadt a globális részvénypiaci trendtől.

A kínai technológia szektor ETF komoly korrekciót szenvedett el, a februári csúcsa óta jelentősen, több mint 30%-kal szakadt. Bár továbbra is vegyes a szektor megítélése, de a negatív hírek nagy része már beárazódhatott, és nagyobb volatilitás mellet ugyan, de a közeljövőben elkezdődhet egy lassú aljépítés. Ebben természetesen egy sor egyéb tényező is szerepet játszhat – a Covid-járvány alakulása, a világgazdasági konjunktúra vagy akár a szeptember-októberre jellemző negatívabb globális befektetői hangulat –, de kétségtelen, hogy a kínai technológia részvények alulértékeltséget mutatnak, ezért érdemes lehet fókuszban tartani. Azt sem tartjuk kizártnak, hogy a kínai vezetés a lanyhuló növekedési dinamika miatt, a közeljövőben újra a hitelezés felpörgetését célzó intézkedéseket hozhat, ami katalizálhatja a folyamatot.

f4fb48b90e994d96ae4f4ff4cb776b08.jpg

 

(A cikk eredetileg a Világgazdaságban jelent meg.)

komment
süti beállítások módosítása