Az elmúlt napokban sorra érkeztek a pozitív hírek a fejlesztés alatt álló koronavírus-vakcinákról, új csúcsra repítve a világ tőzsdeindexeit, és reményt adva azoknak, akik a hosszú távú megoldást a kialakult járványhelyzetre a tudomány világából várják. A jó hírek kapcsán ugyanakkor sokakban merül fel a kérdés: hogyan lehetséges, hogy míg korábban egy hatásos vakcina kifejlesztése akár egy évtizedig is eltartott, most közel egy éven belül sokak számára elérhető alternatíva állhat rendelkezésére.

Először is tisztázzuk, nem vagyok vakcina-szakértő, a folyamatokat csak befektetőként figyelem, és még a látszatát is kerülni szeretném annak, hogy mélyebben értenék a dolog orvosi / kutatói részleteihez.  

A vakcina-fejlesztésnek van ugyanakkor egy dimenziója, ami általánosabb gazdasági szemszögből is figyelemre méltó. Mégpedig az, hogy hogyan születnek meg a világunkat átrajzoló innovációk.

A sötét szobában egyedül kísérletező, kócos hajú tudósok helyett ugyanis az innovációk valójában az együttműködésre, az ötletek és részeredmények kölcsönös megosztására, és a gondolatok folyamatos továbbfejlesztésére épülnek. A mostani vakcina-fejlesztés kapcsán is nagyon sok nyilatkozat emeli ki ezt a dimenziót: azt, hogy mennyire meggyorsította a haladást az egyes kutatócsoportok közötti, soha nem látott mértékű információmegosztás (ennek kapcsán ezt a podcastot tudom javasolni, az pedig csak hab a tortán, hogy a történetben erős a magyar szál is).  

Nem látványos, a semmiből jövő felismerések vannak tehát, hanem sok ember párhuzamos, egymásra épülő munkája, amely aztán több év, több évtized előkészítő munkáját követően durran nagyot. A legtöbb innováció nem „kvantum-ugrásokhoz" és magányos zsenikhez köthető, azok sokkal inkább fokozatos, lépésről lépésre történő előrecsoszogások, amelyek kutatók százainak-ezreinek együttműködésére alapoznak. (A folyamatosan növekvő mértékű, egymásra épülő hatás erős párhuzamot mutat az én fejemben azzal, amit például a kamatos kamat mindent elsöprő erejénél, vagy sok más társadalmi hatás mögött megbújó kumulatív előnyök témájánál látunk.)

Ezt mutatja a hét ábrája is: az elmúlt évtizedben a genetika és a gyógyszerkutatás területén az ötletek és az eredmények megosztása következtében kialakuló multiplikátor-hatás hasonló nagyságrendet mutat, mint amit pár évtizede például a számítástechnikai területén láttunk. Az idézett elemzés szerint ennek hátterében a tudományos eredmények egymással történő folyamatos megosztása áll, mérésére pedig így egy olyan mutatót használnak, amely a tudományos tanulmányok közötti kereszthivatkozások nagyságrendjének időbeli alakulásával ragadja meg ezt a tudásmegosztást.

A mostani eredmények tehát nem a semmiből jönnek, hanem többévnyi megelőző munka áll mögöttük. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a gyógyszerkutatás területén a megelőző évtized folyamatos fejlődésébe és előrehaladásába szinte kódolva van az a siker, amelyre most mindannyiunknak oly' nagy szüksége van. 

Amikor pár hónapon belül remélhetőleg elérhető lesz a védőoltás, erre gondoljunk majd. Ne pár magányos hősre, akik az aktuális címlapokon lesznek, mert az csak a felszín. Hanem arra a folyamatra, ahol a megoldás mögött több évtized és több ezer ember áll.

Mert az innováció, a tudományos és gazdasági fejlődés így működik.

Sokáig a felszín alatt bugyog, az információk megosztásának köszönhetően folyamatosan momentumot nyer, hogy aztán az egész világunkat átrajzolja.

Remélhetőleg így lesz ez most is.