Szembenézni a valósággal – vállalatvezetők a lassuló gazdaságban

2022. július 21. 10:50 - Pintér András

Fájni fog – jeleztük már mi is május végén, amikor is egyre több jele látszott a gazdasági növekedés lassulásának. A háború elhúzódó hatásai, a jegybankok infláció elleni küzdelme nyomán szigorodú kamatkörnyezet, az európai energiaválság pedig az azóta eltelt időszakban egyre több ember szemét nyitotta fel arra, hogy az elkövetkező időszakban világszerte a növekedés érezhető momentum-vesztésével kell számolni. Persze arról változatlanul lehet vitatkozni, hogy hol lesz ebből valódi recesszió, és hol csak a növekedési ütem visszaesése, mindez a lényegen igazából nem változtat: a gazdaság valamennyi szereplőjének arra kell készülnie, hogy ez előttünk álló 1-2 év nehezebb lesz, mint a mögöttünk álló időszak. És láthatóan sokan már így is készülnek. 

De nem mindenki.

Legalábbis ez derül ki a Duke University és két régiós amerikai jegybank együttműködésében készülő felmérésből, melyben negyedévről negyedévre a meghatározó amerikai vállalatok pénzügyi vezetőit (CFO-it) kérdezik meg várakozásaikról. A mostani, május vége és június eleje között készült kérdőívre adott válaszokban persze bizonyos szempontból látszódik, hogy a CFO-k is érzékelik a helyzet romlását: az amerikai gazdaság kilátásaira vonatkozó, 0-100-as skálán mért optimizmus indexük a 2021 eleji 70 pont körüli értékről a vízválasztónak számító 50-es érték környékére esett vissza 2022 közepére. Az amerikai gazdaság a recesszió szélén billeg – vélik tehát (teszem hozzá: helyesen) az amerikai vállalatvezetők. 

20220721_1.png

Van ugyanakkor még egy nagyon érdekes kérdés a felmérésben, melyben a vezetőket nem a gazdaság általános helyzetéről, hanem saját cégük kilátásairól kérdezik. És itt kezdődnek az érdekességek.

Ahogy az ábrán is látszik, hosszabb távon is jellemző, hogy a cégek saját kilátásaikkal kapcsolatban alapvetően optimistábbak, mint a gazdaság egészével kapcsolatban. Aki ismeri a viselkedési közgazdaságtan és pszichológia szakirodalmát, annak számára ebben nincs is semmi meglepő – az ún. above average hatás régóta ismert jelenség. Legyen szó akár autóvezetési képességekről, befektetési teljesítményről vagy bármilyen más szakmai tudásról, az ilyen jellegű felmérésekről rendre az derül ki, hogy – a statisztika rideg és száraz törvényszerűségei által diktált 50%-kal szemben – az emberek 70-90%-a az adott dimenzióban átlagon felülinek tartja magát. Ennek fényében nem meglepő, hogy a vállalatvezetők is szinte mindig jobbnak látják saját cégük helyzetét, mint másokét. (Az önbizalomra persze egy vállalkozónak szüksége is van – számos tanulmány fedte fel, hogy enélkül az önbizalmi szint nélkül nincs igazi vállalkozószellem, nincsenek Steve Jobs-ok és Elon Musk-ok.)  

Csakhogy a mostani felmérés a két értékelés közötti különbség jelentős kitágulásáról árulkodik. A 2002 óta rendelkezésünkre álló idősor 6,5 pontos átlagos eltérésével szemben a CFO-k 2022 közepén saját vállalatuk kilátásait több mint 17 ponttal kedvezőbbnek ítélik a felmérés skáláján, mint az USA gazdaságának általános helyzetét. Ekkora különbségre az elmúlt 20 évben egyszer sem volt példa, az pedig azt hiszem, senkit sem nyugtat meg, hogy amikor utoljára hasonló szintekre nyílt az olló, az pont a 2008-as nagy gazdasági világválság idején volt.

A két mutató között kitágult különbség és annak múltbeli példái kapcsán nekem így az az érzésem, hogy mintha sokan még mindig egy picit a homokba dugnák a fejüket az elmúlt időszak aranykora után. „Nagyon nehéz időszak előtt áll az amerikai gazdaság, és a mi kilátásaink sem olyan jók ugyan, mint tavaly, de azért mi sokkal jobban megleszünk" – gondolják a felmérés alapján az amerikai cégek.

Hát, ők tudják.

A valósággal való szembenézés szerintem azért más hozzáállást – és felkészülést – indokolna.

 

süti beállítások módosítása