Nem jutottak el a holdra a mémrészvények

2022. február 09. 10:46 - Bene Zsombor

A tavalyi év egyik legnagyobb részvénypiaci sztorija a mémrészvények hihetetlen szárnyalása volt. Rövid emlékeztetőül a mémrészvények olyan részvények, amelyek közösségi média platformjain aktív kisbefektetők kedvenc részvényeit jelölik. Általánosságban igaz, hogy ezek a befektetők a vállalat fundamentumai helyett sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek más tényezőkre, úgymint érzelmi kötődés, alacsony árfolyam, vagy a meglévő short állomány. Az utóbbi különösen fontos, hiszen, ha sokan spekulálnak arra, hogy a részvény esni fog, azaz rövidre eladják („shortolják”) a részvényt, akkor az jó alapot biztosít egy esetleges robbanásszerű emelkedéshez, ahogy ez a GameStop videójáték forgalmazó esetében is történt tavaly januárban. Adott volt egy hanyatló üzleti modellel rendelkező vállalat, amit az intézményi befektetők úgy értékeltek, hogy a cég értéke közel áll a nullához, ezért shortolták, az érzelmi kötődés is megvolt sok kisbefektetők részéről, hiszen az általuk forgalmazott videójátékokon nőttek fel, így tökéletes vételi célponttá vált a Reddit internetes fórumon gyülekező spekulánsoknak. Az eredmény pedig már történelem, a cég részvényei hét nap alatt hatszorosára emelkedtek és futótűzként terjedtek a Reddit-en használt „diamond hands” és „to the moon” kifejezések, amik arra utaltak, hogy örökké tartják a részvényeiket, amik az égig, egész pontosan a holdig emelkednek majd.

Egy év távlatában érdemes visszapillantanunk és levonni a tanulságokat a mémrészvényekkel kapcsolatban. Az első és legfontosabb, hogy a tőzsdéken bármi megtörténhet, egy részvény árfolyama irracionális távolságba kerülhet a cég valós értékétől, ami ismételten felhívja a figyelmet a kockázatkezelés fontosságára. Másik tanulság, hogy amikor az újságokban olvasunk ezekről a hihetetlen eseményekről, akkor már nem jó ötlet beszállni. Annak ellenére, hogy a GameStop részvényei márciusban és júniusban is lendületesen emelkedtek, már nem tudták elérni a januárban látott csúcsokat, így aki január végi híradások miatt szállt be az nem tudott nyereséget elérni. Végezetül pedig ismét bebizonyosodott, hogy minden tőzsdei mániának egyszer vége lesz, és a lufik előbb vagy utóbb kipukkannak vagy leeresztődnek, hiszen bármennyire nagy lendülettel indultak, végül a mémrészvények sem jutottak el a holdra.

2e588917328c4bc4b6f3378317966a39.jpg

 

(A cikk eredetileg a Világgazdaságban jelent meg.)

komment
süti beállítások módosítása