Áll a bál az urán piacán

2022. január 19. 08:00 - Pintér András

Vannak nyersanyagok, amelyek esetében megszokhattuk, hogy a meghatározó kitermelő országok helyzete jelentősen befolyásolja az árakat. Tudjuk, hogy az OPEC döntései nagyban determinálják, hogy az árak az olajpiacon lefelé vagy felfelé mozognak, megtanultuk, hogy a ritkaföldfémek piacán milyen domináns Kína szerepe, és arról is egyre többet lehetett hallani az elmúlt években, hogy a brazil csapadékmennyiség alakulása mekkora ingadozásokat tud eredményezni a kávé piacán. 

Az elmúlt napokban a kazah helyzet kapcsán (az egészen érdekes bitcoin-kötődések mellett) ugyanakkor egy további nyersanyag, az urán is a befektetői figyelem középpontjába került. Olyan, mintha az olaj piacáról beszélnénk, miközben a Közel-Keleten áll a bál – használták sokan a hasonlatot, ami, ha figyelembe vesszük, hogy Kazahsztán a világ urán-kitermelésének mintegy 40%-át adja, nem is túlzás. Nem csoda, ha az urán határidős-piaci ára az a tavaly nyári 30-35 dolláros szintekről 2022 elején 45 dollár környékére ugrott.

20220119_1.png

Az urán árfolyam-alakulásáról egyébként már a közép-ázsiai országban zajló események előtt is egyre többet lehetett hallani, elsősorban a fosszilis energiahordozóktól való elfordulás miatt. Az elkövetkező években jelentős atomenergia-beruházások várhatóak, Kína például az elkövetkező 15 évben 150 atomreaktor építését tervezi egy 440 milliárd dolláros program keretében. Az elszabadult energiaárak miatt pedig az elmúlt időszakban már az európai döntéshozók is egyre békülékenyebb hangot ütöttek meg az atomenergia környezeti megítélésével kapcsolatban. Ha ilyen drága marad a gáz, akkor kelleni fog az atomenergia – a kényszer és a piaci árnyomás nagy urak, így a 2011-es fukushimai katasztrófa utáni atomenergia-ellenes hangulat is oldódni látszik számos országban.

20220119_2.png

A tőkepiacok persze más dimenziókban is azonnal mozgásba lendültek. A kazah helyzet miatt azonnal górcső alá kerültek az ausztrál és kanadai urán-kitermelők részvényei (amellett, hogy Ausztrália a világ harmadikszámú kitermelője, az iparági becslések szerint a legnagyobb készleteken csücsül). Az urán piacán történtek pedig újra rávilágítottak arra, amit a nyersanyag-befektetők már régóta tudnak: befektetni nem csak gazdasági-, hanem sokszor egyéb kockázatok figyelembe vételét is jelenti. 

----

(A cikk eredeti, rövidített verziója a Világgazdaságban jelent meg.)

komment
süti beállítások módosítása