Különös recesszió

2020. június 23. 08:18 - Bebesy Dániel

Csúnya vége lett a 2009-ben kezdődött leghosszabb gazdasági fellendülésnek. Az USA-ban 128 hónapon keresztül tartó rekord expanziót soha nem látott zuhanás követte idén tavasszal. A második világháború óta nem volt ilyen mértékű zsugorodás a gazdaságban, a sebességet tekintve pedig abszolút rekorder a vírushelyzet miatti gazdasági összeomlás. Úgy tűnik a rekordok sora ezzel nem ért véget, a most zajló visszapattanás is rekordnak számít, soha nem láttunk korábban ilyen rövid recessziót.

Az elmúlt három évben minden közgazdász azt találgatta, hogy a 2009-ben indult fellendülés mikor fullad ki és fordul végre recesszióba. 2017-ben a gyorsuló FED kamatemelések, és az egyre jobban laposodó amerikai hozamgörbe csak egyre jobban fokozták a borúlátóbb várakozásokat. A legendás hozamgörbe rövid időre invertálódott 2019-ben, azonban a tavalyi év végére a makrogazdasági adatok ismét javulni kezdtek, és úgy tűnt, rosszul jelez a múltban sokszor jól működő indikátor. Idén tavasszal aztán a járvány terjedésével beütött a recesszió, talán kis mázlija is volt a hozamgörbe indikátornak, könnyen lehet, hogy COVID-19 nélkül lesre szaladt volna, bár ezt már sohasem fogjuk megtudni. Kezdetét vette a soha nem látott zuhanás. 40-50-60, vagy néhány gazdasági változó esetében majdnem 100 százalékos év/év csökkenést nem sok közgazdász látott karrierje során. Két hónap alatt tűntek el, az előző évtized alatt létrejött munkahelyek, olvadtak el több negyedév termelési volumenei. Mivel ez a recesszió a hivatalos karanténok és lezárások okozta sokkal indult, a lazításokat és feloldásokat követően minden gyorsan javulni kezdett. Most úgy tűnik, hogy a március-áprilisi recessziónak két hónap után vége szakadt, már ha valamilyen hivatalos definícióval próbáljuk meg leírni a gazdasági recesszió fogalmát. A recessziót általában minimum két negyedéven keresztül tartó gazdasági aktivitás csökkenéssel szokták jellemezni. Az USA-ban az NBER (National Bureau of Economic Research) úgy definiálja a recessziót, mint a gazdasági aktivitás széleskörű lassulása, amely több hónapon keresztül tart. A mostani visszaesés májusban megállt, és a legfrissebb adatok már ismét emelkedést mutatnak. Akár azt is mondhatnánk, hogy két hónap után vége a recessziónak, ami azt jelenti, hogy ez volt a valaha látott leggyorsabb kilábalás az USA-ban.

20200622_1.pngA statisztikák szerint eddig az 1980 januárjától júliusig tartó visszaesés volt a legrövidebb, ez a rekord dőlt most meg. Kérdés azonban, hogy milyennek érezzük ezt a kilábalást? Két hónap alatt ugyanis olyan súlyos volt a visszaesés, hogy hiába látunk most emelkedést az előző hónaphoz képest, éves viszonylatban továbbra is brutális a csökkenés. Az amerikai fogyasztók úgy tűnik, mégis abban bíznak, hogy a korábbi recessziókhoz képest a mostaniból gyors kilábalás lesz. A fogyasztói bizalmi index várakozásokra vonatkozó komponense viszonylag erős értéket mutat. Az alábbi ábrán látszik, hogy a korábbi recessziók idején általában nagyobb volt a pesszimizmus az amerikai fogyasztók körében. A jobb helyzetmegítéléshez persze az is hozzájárulhat, hogy soha nem látott állami jövedelemkiegészítéssel támogatják a lakosságot, így a megugró munkanélküliség ellenére hirtelen jövedelemnövekedést tapasztal a lakosság, ami recessziók idején elég szokatlan.

20200622_2.png

A jövedelemnövekedés miatt szokatlanul erős a lakossági fogyasztás is egyelőre, azonban nagy kérdés, hogy ez meddig tart ki. Két fő bizonytalansági tényező van, egyrészt, hogy meddig tartanak a bőkezű állami támogatások, másrészt pedig ehhez szorosan kapcsolódóan, hogyan alakul az általános járványhelyzet. A gazdaságpolitika irányítói sokat tanultak a 2008-2009-es visszaeséséből, és tudják, hogy a túl korán visszavett támogatások nagyon meglassíthatják a kilábalást. Természetesen a végső szót a járvány alakulása fogja kimondani. Ha a helyzet nem romlik látványosan, akkor tényleg ez lehet a történelem legrövidebb recessziója, de ettől még a kilábalás lassú és nagyon fájdalmas lesz.

komment
süti beállítások módosítása