A törökök már régen döntöttek

2019. június 27. 11:28 - Bebesy Dániel

A hétvégi isztambuli választás eredménye az előzetes felmérések ellenére meglepetésként ért. Török ismerőseim nem nagyon hittek abban, hogy ezt a választást az ellenzék megnyerheti. Úgy tűnik azonban, hogy a gazdasági válság jelentősen erodálta a jelenlegi hatalom népszerűségét. Recep Tayyip Erdogan rendszerének legitimációját az elmúlt másfél évtized során elsősorban az erős gazdasági növekedés adta. Ez a legitimáció azonban a közelmúlt gazdasági recessziója és a török líra látványos gyengülése következtében olvadni kezdett. Erdogan Elnök az elmúlt évek során hiába szólította fel többször hazafias kötelességre hivatkozva a lakosságot a dollár megtakarításaik helyi devizára konvertálásra, a lakosság éppen az ellenkező irányú műveletekbe kezdett.

20190627_1.png

Az ábrán jól látszik, hogy a bankbetétek esetében az elmúlt években milyen ütemben nőtt a devizabetétek aránya. A 2010-es évek elején tapasztalt 30 százalék alatti arány mostanra bőven 50 százalék fölé nőtt. Ez az időszak a török gazdaságban az egyensúlytalanságok kiéleződéséről szólt. Emelkedő pályára állt az infláció, és folyamatosan jelentős volt a külső finanszírozási igény. A jegybanki függetlenség megnyirbálása, az alacsonyan tartott kamatszint, a nyomott reálkamatok és a felfelé kúszó infláció kombinációja ahhoz vezetett, hogy a török emberek egyre kevésbé bíztak a saját devizásukban. A török líra folyamatos gyengülése ráadásul visszaigazolta a dollárban megtakarítok döntésének helyességét. Érthető módon a 2016-os puccskísérlet és szükségállapotok időszaka sem erősítette a bizalmat, így egyre többen a dollár megtakarításban kerestek menedéket. A deviza betétek mértéke GDP arányosan megközelítette a 25 százalékot. A külföldi devizában történő megtakarításokon belül a lakosság dominál, de a vállalatok is rendelkeznek jelentős betétekkel, ami az ő esetükben inkább a devizában felvett hitelek fedezésére szolgál.

Utoljára a betéteknél ilyen magas devizaarányra 2000-es évek elején volt példa, amikor Törökország súlyos devizaválságba került. A betétek esetében a magas devizaarány egy általános jelzés arra vonatkozólag, hogy a gazdasággal valami nincsen rendben, súlyos egyensúlytalanságok vannak, és a gazdaságpolitika hiteltelen. Az ilyen esetekben a lakosság szemében a helyi pénz értékmegtakarító funkciója sérül, és gyakran a fizetési eszköz szerepét sem tudja betölteni, a gazdaság dollarizálódik, szélsőséges esetben a helyi pénz teljesen funkcióját veszítheti. Egyes Latin Amerikai országok esetében arra is láthattunk a múltban példát, hogy a gazdaságpolitika irányítói döntöttek úgy, hogy a dollár lesz a hivatalos fizetési eszköz, azonban az ilyen rezsimváltás tulajdonképpen a monetáris politika teljes hiteltelenségének a beismerését jelenti.

Törökországban a hatalom egyelőre adminisztratív eszközökkel próbálja visszaszorítani a dollarizációt. A deviza tranzakciókat magasabb díjjal sújtják, a devizabetétek kamatait erősebben megadóztatják, illetve tiltják, hogy az üzleti szerződésekben az összeg külföldi devizában kerüljön meghatározásra. A dollarizáció visszaszorítására tett kísérletek érthetőek a hatalom szempontjából, ugyanis ez a folyamat bizonyos mértékig öngerjesztő (minél többen váltják pénzüket devizára, annál jobban gyengül a hazai fizetőeszköz), és a monetáris politika mozgásterét is beszűkíti. A Török Jegybank ugyanis a török lírára vonatkozó kamatokat tudja befolyásolni, így a dollárban megtakarítók döntéseit csak áttételesen tudja befolyásolni. Sérül a kamattranszmisszió, a gazdaság nem reagál megfelelően a jegybank kamatlépéseire. Magas fokú dollarizáltság esetén a deviza leértékelődése is gyorsabban érezteti hatását az inflációban, hisz a lakosság és a piaci szereplők „fejben" már mindent dollárban számolnak, így a hazai deviza értékvesztése esetén gyorsan árat emelnek.

A dollarizációból van visszaút, azonban a tapasztalatok szerint a hatékony eszközt nem az adminisztratív korlátozások jelentik, hanem a gazdasági stabilizáció segíthet visszanyerni a bizalmat a helyi devizában. Az infláció leszorítása, a helyi deviza értékvesztésének megállítása, a szigorú, magas reálkamatokkal operáló hiteles monetáris politika mind szükséges lehet. A 80-es évek második felétől erre láthattunk sikeres példát Izraelben, majd a 2000-es években Peruban, és ezzel a recepttel próbálkozik jelenleg Grúzia is. Törökország esetében még nem látszik a stratégiai irányváltás a politikai döntéshozók részéről. A választási eredmények azonban részben azt tükrözik, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség a jelenlegi gazdaságpolitikával. 

komment
süti beállítások módosítása