A fordított devizaháború

2022. július 04. 08:00 - Bene Zsombor

Amíg az előző évtized arról szólt, hogy a jegybankárok azon fáradoztak, hogy meggátolják devizájuk erősödését, illetve gyengítsék azt, és ezzel némi versenyelőnyre tegyenek szert (ezt hívtuk devizaháborúnak), addig az idei évben ennek pont az ellenkezőjét láthatjuk. Az ultra laza monetáris politika korszakának vége (legalábbis egyelőre), amit jól mutat, hogy idén egymást érték a kamatemelések a világban, amelyek száma június közepére elérte a 80 darabot. Legutóbb éppen a svájci jegybank emelt 15 év után váratlanul kamatot. A 180 fokos fordulat magyarázata egyszerű. A 2010-es években enyhe inflációs nyomás volt jelen a gazdaságokban, azonban 2022-ben az infláció lett az első számú ellenség a gazdaságpolitikusok szemében, ezért a gyenge deviza nem kívánatos jelenség többé, hiszen az importon keresztül tovább fokozza az inflációs nyomást. Várakozásom szerint a „fordított devizaháború" intenzitása nagy maradhat, hiszen ha egy jegybankár azt látja, hogy a többi jegybank kamatot emel, akkor a tervezettnél többet kell emelnie, hogy az eredetileg kívánt hatást elérje. A tempót pedig nem más, mint a Fed diktálja jelenleg, aki a legutóbbi alkalommal 75 bázispontot emelt és a következő ülésére is egy ugyanekkora mértékű emelés van beárazva.

komment
süti beállítások módosítása