Kalandos pár évtized áll a családom mögött. Elég, ha annyit mondok, hogy a nagyszüleim a mai Lesotho területén, szüleim pedig Angolában születtek. Én pedig Irakban. Na persze nem a szó szoros értelmében. De bizonyos szempontból mégis.
Mielőtt bárki tovább olvasna, töltsétek ki ezt a tesztet. Tényleg.
A fake news korában nem kell hosszasan ecsetelnem, mennyire fontos lenne, hogy helyes képpel rendelkezzünk környezetünkről. Hogy ne egy túldramatizált, a médiából ömlő zajra támaszkodó, hanem valódi tényekre, trendekre és információkra alapuló világképünk legyen. Olyasmi, ami bár sosem lesz teljesen tökéletes, de amennyire csak lehet, objektív és elfogulatlan.
Nem olvastam ebből a szempontból hasznosabbat, mint Hans Rosling és szerzőtársai nemrégiben megjelent, Factfulness című könyvét (a címet magyarra fordítani meglehetősen nehéz, talán a „ténytudatosság" kifejezés adja vissza a legjobban a mögöttes tartalmat). A név sokaknak ismerős lehet, hiszen Rosling felettébb szórakoztató TED-előadásai már eddig is nézők millióihoz jutottak el – igen, ő az, aki valamelyik előadása végén a tudományos statisztikák ismertetését követően egy valódi kardnyelő produkcióval tette fel az i-re a pontot. Mit mondjak, nem az a klasszikus szoba-tudós!
A tavaly elhunyt svéd orvos egész életművének üzenete egy mondatban összefoglalható: csak olyan véleményeink legyenek, amiket erős tényadatok támasztanak alá. Ne hagyjuk, hogy ösztöneink, érzéseink és félelmeink félrevezessenek minket – ha a tényekre támaszkodunk, a világot sokkal kevésbé stresszes, és sokkal jobb helynek fogjuk látni, mint most. Nem véletlen tehát a találó elnevezés sem: ahogy a „mindfulness" segíthet (?) testnek és léleknek, úgy segíthet a „factfulness" is egy más dimenzióban: egy pontosabb világkép megalkotásában.
Roslingék csapata rájött, hogy ezen cél eléréséhez mindenek előtt egy dologra van szükség: tényekre. Az általunk létrehozott adatbázisok, kreatív vizuális- és kommunikációs eszközök igazi csemegét jelentenek azok számára, akik szeretik az ilyen dolgokat.
Az ő felméréseikből tudjuk, hogy a világot nem olyannak látjuk, mint amilyen valójában. Az eredmények országról országra ugyanazt mutatják: a nők oktatási helyzetét, a várható élettartalmát, a gyerekek oltottsággal való védettségét, az extrém szegénységben élők arányát és egyéb, a világ főbb trendjeire vonatkozó kérdéseket illetően tudásunk kritikán aluli (az emberek nagy része 2-3 helyes választ adott a 12-ből). Ahogy Rosling írja, annyit sem tudunk világunkról, mint amennyit a válaszokra véletlenszerűen rábökő csimpánzok. És ráadásul tévedésünk szisztematikus, egy irányba mutató: mindent sokkal negatívabban látunk a valóságnál.
Ugyanezekből a felmérésekből tudjuk azt is, amit – Rosling példájának analógiájára – a családom születési helyeiről írtam. Felmenőim természetesen nem földrajzi, hanem gazdasági fejlettségi értelemben születtek az említett helyekben. Ahol nagymamám születésének idején járt Magyarország, ott tart nagyjából 2018-ban Lesotho (ami a Gapminder adatbázisa alapján jelenleg a legalacsonyabb várható élettartamú ország a világon). Szüleim '50-es évekbeli Magyarországa a mai Angolára hasonlít. Jövedelmi szint és várható élettartam szempontjából pedig az 1981-es hazánk a 2018-as Irak párja. Egy 1981-ben Magyarországra született átlagos helyzetű gyerek olyan helyzetben volt, mint egy ma Irakba születendő.
Milyen kép él a fejünkben a mai Irakról? Hogyan élnek az emberek, hol alszanak, milyen házakban laknak, milyen iskolákban tanulnak, milyen színvonalú egészségügyi ellátáshoz van hozzáférésünk? Ugye, hogy mennyit tud változni a világ pár év leforgása alatt! Három generáció leforgása alatt hazánkban az inflációval és vásárló-erő paritással igazított egy főre eső GDP több mint ötszörösére növekedett, a várható élettartam pedig 24 évvel ugrott meg.
Kalandos évtizedek állnak a családom mögött – kalandos évtizedek állnak az egész világ mögött. A második világháború óta eltelt pár évtizedben olyan jelentős (pozitív!) változások zajlottak le, amelyekről vétek nem tudtunk. És bár a világ sok szempontból még mindig rossz helyzetben van, és vannak kimondottan negatív trendek is (pl. globális felmelegedés), a változás iránya a legtöbb esetben határozottan pozitív.
Üzleti és befektetési szempontból is hanyagság lenne, ha nem vennénk figyelembe ezeket a trendeket. Azt, hogy a lakosság a világ mely részein növekszik (a válasz: Afrikában és Ázsiában), és hogy ezen térségek egyes országai teljesen hasonló növekedési pályán járnak, mint az európai országok pár évtizeddel ezelőtt. Rosling ebből a szempontból külön felhívja a figyelmet, hogy ezeknek az országoknak nem végzete, hogy ne tudjanak kitörni jelenlegi fejlettségi szintjeikről. Sőt, amit a tények alapján látunk, az pont ennek az ellenkezőjét mutatja: a világ súlypontjainak áthelyeződése szinte elkerülhetetlen. A 25 év múlva várható 9 milliárd emberből csak 2 milliárd fog Európában és Amerikában élni.
Az elmúlt 20 évben a világszerte mélyszegénységben élők száma lefeleződött. 1966-ban a világ népességének 50%-a élt kevesebb, mint napi 2 dollárból. 2017-ben 9% volt ez az arány. Az egy éves gyermekek több mint 80%-a megkapja az alapvető oltásokat. A várható élettartam az 1900-as évek elején jellemző 30 évről mára 70 fölé emelkedett. Kényeztessük egy picit magunkat ezekkel a pozitív tényekkel. Úgy is azt gondoljunk, hogy egy szörnyű világban élünk – ennyi jó hír igazán ránk fér.
„Több fényt!" – szóltak Goethe utolsó szavai. Nem tudom, mit mondott 2017 februárjában Hans Rosling, amikor meghalt. De ha könyve olvasása után egyet tippelhetnék, akkor szerintem ezt: „Több tényt!"
