Úgy döntöttél, hogy megnyomod a gombot. Tegyük fel, hogy Apple részvényeket vettél és közben shortoltad a Teslát. Sokat rágódtál rajta, vagy egy gyors impulzusra cselekedtél? Hogyan született meg benned az elhatározás? Mennyire tanulható a jó befektetési döntéshozatal vagy mennyire múlik minden a velünk született képességeken? Milyen képességekkel kell rendelkeznie annak, aki sikeres akar lenni? Kérdések, melyekre befektetőként jó lenne, ha tudnánk a válaszokat. És persze bár kőbevésett törvények ezen a téren nincsenek, a döntéselméleti kutatások fejlődésével az elmúlt években azért pár érdekesség kiderült. Ezek közül mutatok most hármat.

Vegyük először azokat a kísérleteket, melyeket elsőként Benjamin Libet végzett el. Az alanyok feladata egyszerű volt, egy gombot kellett megnyomniuk egy általuk választott tetszőleges időpontban. A kísérlet során a résztvevők rögzítették, hogy mikor született meg bennük a tudatos elhatározás a cselekvésre, illetve a kutatók azt is mérték, hogy ténylegesen mikor került sor a gomb megnyomására. A kettő között átlagosan 200 ezredmásodperc telt el, azaz ennyivel követte a cselekvés a tudatos döntést.

Eddig rendben is vagyunk.

Ugyanakkor a tudósok mindezzel párhuzamosan a résztvevők agyműködését is monitorozták. És amit találtak, őket is meglepte: a gomb tényleges megnyomása előtt már mintegy 500 ezredmásodperccel megugrott az agyi tevékenység olyan területeken, amelyek a mozgásért (többek között így a kéz megmozdításáért is) felelősek. Azaz, úgy tűnt, hogy a tudatalatti döntés már 300 ezredmásodperccel azelőtt megszületett, hogy a résztvevők annak tudatában lettek volna.

A témakör persze azóta is komoly szakmai viták tárgya, vannak olyan eredmények, melyek, az időeltolódás mértékét akár több másodpercesre is teszik. Mindezek kapcsán pedig értelemszerűen arról is fellángolt a vita, hogy a szabad akarat csupán illúzió-e, ha az agyunk már úgy egy döntés végrehajtására készül, hogy mi még nem is tudunk róla? Nehéz igazságot tenni, de talán hozzám az a vélemény áll a legközelebb (különösen az elmúlt időszak replikációs krízisének a tükrében), mely szerint kutassunk még húsz évig, és csak utána tegyünk ilyen hangzatos megállapításokat. A dolog mindenesetre érdekes.

A második témakör a velünk született képességek, a genetika jelentőségével foglalkozik. Az öröklött és a környezeti hatások (nature vs. nurture) jelentőségét firtató vita persze itt is évtizedes és eldöntetlen, de egy különleges adatbázisnak köszönhetően legalább a dolog tudományos módszerekkel is kutathatóvá vált. Ez a speciális adatbázis pedig – tudom, elsőre furán hangzik – a svéd iker regiszter, ahol jelenleg is több mint 85 ezer ikerpár adatait tartják nyilván.

Az adatbázisban egy- és kétpetéjű ikrek tízezrei szerepelnek, így a genetikai és környezetbeli tényezők hatását egyedülálló módón lehet vizsgálni (hogy pontosan hogyan, arról részletek itt) – többek között közgazdasági szemmel is. Amikor 2009-ben három kutató ezt meg is tette, akkor arra jutott, hogy a főbb befektetési döntések területén látott változatosság mintegy 30%-át genetikai tényezők magyarázzák (fontos részlet: nem a döntések, hanem a döntések közötti variancia nagyságrendjére értendő a magyarázóerő). A részvénypiaci aktivitás, a portfólióban tartott részvényarány, a portfólió volatilitása – mind-mind olyan tényezők, melyeket mai tudásunk szerint érezhetően befolyásol, hogy milyen géneket örököltünk.

Hogy a 30% körüli szám magas-e vagy sem, az tényleg csak nézőpont kérdése – a dolog úgy is értelmezhető, hogy a befektetési döntések területén látott változatosság 70%-át egyéb tényezők befolyásolják. A környezet és a kultúra, amiben felnőttünk, a gyerekkori traumák, amiket átéltünk, az oktatás, amiben részesültünk, a jogszabályi környezet, ami a játékteret kijelöli – és még ezer és ezer más tényező. Bőven marad tér tehát olyan dolgoknak is, amiket nem örököltünk, hanem befolyásolni tudunk.

A harmadik dimenzió annak a kérdése, hogy milyen jellemmel, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki sikeres tőkepiaci kereskedő szeretne lenni. Sokak fejében élhet az a kép, melyet a filmek és a könyvek sugallnak: a sikeres kereskedő egy nagyhangú macsó alfahím, megrendíthetetlen magabiztossággal. És lehetőleg valami küzdősportos hobbival vagy haditengerészeti múlttal.

Nos, ha nem a Wall Street farkasából vagy a Tőzsdecápákból, hanem tudományos elemzésekből próbálunk informálódni, akkor nem egészen ez a kép rajzolódik ki. Egyrészt, írtam már róla a blogon is, hogy a nők sok szempontból jobb befektetői adottságokkal indulnak, mint a férfiak. Másrészt pedig, ahogy arról Andrew Lo és társainak tanulmánya beszámol, olyan, hogy ideális trader alkat, feltételezhetően nincs. Vannak vonások, amik hasznosak (a sikeres kereskedőkre általában jellemző például az erős érzelmi kontroll képessége, illetve az, hogy kereskedési eredményeik mögött hajlamosak felismerni és elfogadni a véletlen szerepét, mintsem minden sikerükért magukat dicsérni, és minden kudarcukért másokat hibáztatni), de ezek a kapcsolatok nem túl erősek.

Persze ezen nincs is mit csodálkozni, a befektetések világa annyira komplex, hogy egy mindenkire jellemző, minden körülmény között működő sikerrecept csak a mesékben létezik. Ahogy a fenti tanulmány szerzője, Andrew Lo is írja a könyvében, míg a fizikusok a három newtoni törvénnyel gyakorlatilag az általuk vizsgált jelenségek 99%-át meg tudják magyarázni, a közgazdászoknál megfordul az arány: sokszor 99 elmélet sem elég ahhoz, hogy a dolgok 3%-át megértsük. Ezt teszi a befektetések világát egyszerre kiábrándítóan frusztrálóvá és minden nap új munkára sarkalóan csodálatossá.

Szóval kinek a felmenőit emlegesd, ha rossz döntést hoztál? Először is, természetesen senkiét, mert ilyet kultúrember nem tesz! Meg igazából sok értelme nincs is – a kontrollálatlan érzelmi kitörésekről láttuk, hogy sok jót nem jelentenek. Mások anyukáját szidni ráadásul genetikai oldalról is logikátlan – ha valaki tehet a döntéseid kimenetéről, akkor azok inkább saját felmenőid, mintsem másokéi. De persze bárki mást hibáztatni eleve fura, hiszen nem ők nyomták meg helyetted a gombot. Hanem Te.

(Pontosabban lehet, hogy valaki más az agyadban úgy 300 ezredmásodperccel korábban.)