F.u.r.a. emberek

2019. január 08. 11:19 - Pintér András

Nyugati, jól képzett, ipari és demokratikus társadalom tagja, illetve nem utolsó sorban jómódú. Angol mozaikszóval: W.E.I.R.D. (western, educated, industrialized, rich and democratic). W.e.i.r.d, magyarul fura. Az elmúlt évtizedekben a pszichológiai kísérletek döntő többségét ilyen hátterű alanyokkal végezték el, a kutatók pedig sokszor ezekből a speciális mintákból vonták le általánosító, mindenkire igaznak hitt következtetéseiket. Aztán kiderült, hogy ami igaz rám, az nem feltétlenül igaz rád.

Vegyük csak a pszichológia és a játékelmélet egyik kedvenc kísérletét, az ún. ultimátum játékot. A résztvevők döntéshozatalát vizsgáló feladatban két szereplő van: az ajánlattevő és a válaszadó. Az ajánlattevő kap 100 egység pénzt, aminek egy részét fel kell ajánlania a válaszadónak. Ha a válaszadó elfogadja az ajánlattevő ajánlatát, akkor mindketten megtarthatják a rájuk eső összeget, ha elutasítja, akkor egyikük se kap semmit.

Az ilyen jellegű kísérleteknél az amerikai és európai egyetemek professzorai az elmúlt évtizedekben a kísérleti alanyok toborzásának legkézenfekvőbb módját választották: saját „fura" diákjaikat kérték meg a szereplésre. Ezért szerintem senki sem hibáztathatja őket, azért viszont talán igen, hogy az így kapott eredményeket mindenkire érvényes igazságként kezdték el hirdetni.

Az ultimátum játéknál például azt a viselkedést, hogy az alacsony ajánlatokat a válaszadók rendszerint elutasítják (igazságtalannak tartva azokat), így a fairség jegyében (és az elutasítás büntetésétől félve) az ajánlattevők jellemzően 50:50% körüli ajánlatokat adnak. Erre az eredményre aztán kutatások és elméletek tucatja épült, tovább építve azt a házat, ami eleve ingatag lábakon állt.  Az elmúlt években ugyanis kiderült, hogy ha az ultimátum játékot nem amerikai egyetemistákon, hanem más hátterű emberekkel hajtjuk végre, akkor a kapott eredmények is eltérőek lesznek. Nem is kicsit.

20190108_1.png

Ahogy a fenti ábra is mutatja, bizonyos összevetésekben a nyugati diákoknál tapasztalt, jellemzőnek tartott viselkedés nem az átlag, hanem inkább a szélsőség. Más, a pszichológiai kutatásokban sokáig nem szereplő társadalmi- és népcsoportoknál teljesen más eredmények, 50% helyett csak 25-35%-os osztozkodási ajánlatok látszódnak, melyeket a válaszadók (racionálisan döntve!) el is fogadnak. Akkor most mi az emberiségre jellemző általános viselkedés: az amerikai diákoké, vagy a skála másik szélén lévő afrikai maragoli vagy a tanzániai hadza törzs tagjaié? Nyilvánvalóan egyik sem. Az üzenet egyértelmű: mivel döntéseinket számos tényező befolyásolja, mindenféle általánosítással nagyon óvatosan kell bánni. 

Mindez a pénzügyi döntések területén is igaz – elég csak a sok pénzügyi modellben egységesen kezelt időbeli preferenciák, a közmondásbeli „veréb vs. túzok" kérdéskörét venni. A megtakarítási viselkedés egyik alapvető kérdése ugyanis az, hogy hol van az a jövőbeli többlet, amiért hajlandóak vagyunk lemondani valamiről a jelenben?

20190108_2.png

A válasz a fenti ábra tanúsága szerint ugyanis ennél a kérdésnél számos más tényező mellett attól is függ, hogy éppenséggel egy észak-európai embert vagy pedig egy latin-amerikait állítottunk a döntés elé. Nincs tehát univerzális, mindenkire általános igaz szabály, az egyes egyének viselkedése ezernyi tényezőnkulturális, társadalmi, genetikai, vallási, intézményrendszeri, stb. hatások tömkelegén – múlik (meg persze jó eséllyel rengeteg olyan dolgon, amiről a tudománynak jelenleg semmiféle fogalma sincs).

Mielőtt tehát bárkinek pénzügyi tanácsot adnánk, először is jobban járunk, ha némi szerénységre intjük magunkat, és eszünkbe véssük: ami igaz rám, az nem feltétlenül igaz rád. Ő fiatal, biztosan kockázatkereső, tartson sok részvényt; ő már idősebb, miért vállalna kockázatot, neki kötvényeket javasolnék – az ilyen jellegű (le)egyszerűsítő javaslatok sokszor többet ártanak, mint használnak.

Amit ugyanis az emberi döntéshozatalról tudni vélünk, annak jórészét egy találó megfogalmazás alapján igazából csak onnan tudjuk, hogy mindig van pár olyan lelkes másodéves egyetemista, akik jelentkeznek a professzoruk felhívására, és ráadásul nem is felejtenek el elmenni a megbeszélt időpontra.

A valóságban ugyanakkor egy kicsit mindannyian mások vagyunk. 

Mindannyian a magunk módján f.u.r.á.k.