A hét ábrája: az okostelefon elbutít?

2018. november 21. 10:41 - Pintér András

Ezzel kelsz, ezzel fekszel. Naponta átlagosan 85-szor nyúlsz hozzá. Tíz éve még csak az amerikai lakosság 4%-ának volt, ma már szinte mindenkinek. Az emberek 46%-a mondja, hogy élni sem tudna nélküle.

Négy információ, amiből szerintem mindenki kitalálhatta, hogy az okostelefonokról van szó.

Az okostelefonok hozta előnyök rövid időn belül minden felhasználó számára nyilvánvalóvá váltak, a potenciális hátrányokkal ugyanakkor csak az elmúlt években kezdtek el foglalkozni a kutatók. A vezetés közbeni használat és a mobil-függőség pszichológiai kockázatai a legtöbbünk számára nem igényelnek sok magyarázatot. Ha ugyanakkor már arról hallunk, hogy mekkora problémát jelent a sok kütyünyomkodás következtében leromló kézügyesség az orvosoknál, vagy hogy miként esik vissza sok ember szövegértési képessége, ha nem papírról, hanem mobilról olvas, talán már többen meglepődünk.

A hét ábrája viszont még ennél is durvábbat állít: nem csak az tereli el a figyelmedet, ha valamilyen feladat végzése közben párhuzamosan a mobilodat is nyomkodod, már az is „elbutíthat", ha a telefonod valamilyen feladat elvégzése közben szimplán csak a közeledben van.

Az említett kísérletben résztvevőknek a folyékony intelligenciájukat tesztelő feladatokat kellett megoldaniuk, úgy, hogy a kutatók különféle helyekre rakatták velük a telefonjukat (a „legtávolabbi" szcenárióban be sem vihették a kísérletnek helyszínt adó szobába, a „legközelebbiben" pedig közvetlenül maguk mellé rakhatták az asztalra). Az eredmény: minél közelebb volt – fizikailag – a résztvevőkhöz telefonjuk, annál rosszabb eredményt értek a feladatok megoldása során. 

20181121_kep1.png

A tanulmány szerzői a jelenségre az agyelszívás fogalmát kölcsönzik, és a több lépcsőben kialakuló folyamatot az alábbiakkal magyarázzák. Az első lépés, hogy a telefonunk különféle jelzéseihez és csipogásaihoz annyira hozzászoktunk, hogy ezekre tudatalatti módon, önkéntesen odafigyelünk. Az ingerek a telefonunkról olyan sűrűn érkeznek, hogy a második lépésben egyfajta odafigyelési függőség alakul ki. A harmadik lépés pedig maga a végeredmény: az automatikus odafigyelés kialakulásától kezdve az kerül tudatos erőfeszítésünkbe, hogy ne figyeljünk oda a telefonunkra. Ez pedig önkontrollt igényel, ami csökkenti a más feladatok elvégzésére rendelkezésre álló szellemi kapacitásokat.

Tudom, bonyolult, mondom másképp'! Ismerős az érzés (nekem biztosan), amikor pár perce nézted a telefonod, de újra késztetést érzel, hogy megnézd, nem jött-e egy új üzenet, nem posztolt-e valaki valami érdekességet? Ha megnézed, azért nem haladsz a munkáddal. Ha nem nézed meg, akkor ez tudatos döntést igényel a részedről – ekkor meg ezért nem haladsz pár pillanatig. A függőség tudatalatti, az önkontroll pedig csak tudatos tud lenni.

Persze a táblázat számiból is látszik, hogy mi a megoldás: ha fontos döntést kell hoznunk, ha nagy koncentrációt igénylő feladaton dolgozunk, ha kritikus pénzügyi vagy megtakarítási döntést hozunk, legjobban tesszük, ha átmenetileg fizikailag megválunk telefonunktól. Rakjuk a táskánkba, tegyük töltőre a másik szobában – mindegy hogyan, de a döntés idejére szabaduljunk meg tőle. Állítólag hatékonyabbak leszünk majd tőle.

Persze aztán azt majd a további kutatások eldöntik, hogy a jelenség valós-e vagy csak egyike azon pszichológiai tanulmányoknak, melyeket aztán nem sikerül reprodukálni. Az mindenesetre biztos, hogy a bejegyzés megírásának 90 perce alatt – számoltam – nyolcszor néztem rá a mobilomra.

Ha nem lenne okostelefonom, biztosan gyorsabban végeztem volna.

Ha nem lenne okostelefonom, akkor viszont rá sem akadtam volna erre az érdekes tanulmányra.

Ilyen az élet (és a közgazdaságtan), előnyök – hátrányok.